18. Kerületi Hírek

Keresés


A tartalomhoz

2013 legjobb egyetemi sportolói

Az év legjobb egyetemi sportolóit köszöntötték
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) közösen köszöntötte a 2013-as esztendő legjobb egyetemi sportolóit november 28-án az Eötvös Loránd Tudományegyetemen.
Az év egyetemi sportolója díjban részesültek a Kazanyi Universiadéról hazatért sportolók, köztük az aranyérmes Joó Abigél, Biczó Bence, Kiss Tamás, és a Vincze Balázs vezette férfi vízilabda csapat. A sportolók a kitüntetéseket dr. Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkártól vehették át. Díjat kapott többek között világbajnoki címéért Szabó Gabriella olimpia bajnok, valamint az idén szintén világbajnoki aranyérmet szerző korábbi Universiade győztes vívóink, Szényi Péter és Rédli András. Az eseményen a legtöbb felsőoktatási intézmény és sportági szakszövetség képviseltette magát, korábbi világ- és olimpiai bajnokok, Universiade győztesek ünnepeltek együtt a fiatal bajnokokkal.
Az ünnepélyes programot dr. Kiss Ádámnak, a MEFS elnökének beszéde zárta, melyben a professzor felhívta a figyelmet arra, hogy a versenysport ünneplése mellett nem szabad megfeledkezni a fő célról: a jövő magyar értelmiségének egészséges életmódra neveléséről. „Csak ebben az évben több tízezer egyetemi és főiskolai hallgatót mozdítottunk meg, és közel nyolcezren regisztrálták magukat a SportPont szabadidős programunkban. Őszintén remélem, hamarosan elérjük, hogy a hallgatók legalább fele bekapcsolódjon aktívan a felsőoktatási sportéletbe. Ismerve a társadalmunk sportolási szokásait, nem könnyű feladat ez, de mi hiszünk benne, hogy érdemes dolgozni érte és lehetséges a megvalósítása. Ebben fontos szerepe van azoknak a példaképeknek, akiket ma ünnepeltünk.” – emelte ki professzor az esemény legnagyobb értékét.A díjazott sportolók teljes listája:
Universiade aranyérmesek: Joó Abigél (SZIE) – judo, Kiss Tamás (ÓE) – kenu, Biczó Bence (DE) – úszás, Férfi vízilabda csapat: Barabás Botond (BGF), Bisztritsányi Dávid, (EKF), Chilkó Márton, (EKF), Erdélyi Balázs (University of the Pacific), Halek Márton (DE), Juhász Zsolt (SZTE), Korényi Balázs (SE), Kovács Gábor (EKF), Mezei Tamás (EKF), Somogyi Balázs (SZTE), Szentesi Ádám (SE), Szécsi Dávid (SE), Tóth Márton (SZTE)
Universiade ezüstérmesek: Bor Barna (PTE) - judo, Női vízilabda csapat: Árkosy Lilla (SZTE), Csabai Dóra (KJF), Dalmády Petra (SZTE), Dalmády Szandra Kata (SZTE), Gangl Edina (EKF), Gémes Alexa Anett (SZTE), Gundl Diána (SZTE), Hevesi Anita (EDUTUS), Kisteleki Hanna Anna (BGF), Kocsis Laura (California Baptist University), Pócsi Bianka (KGRE), Somhegyi Noémi (EKF), Zajácz Hanna (EKF)
Universiade bronzérmesek: Csepregi Gábor (NKE) – evezés, Csoknyai László (SE) – judo,
Szinkronúszó csapat: Blaskó Lili (ELTE), Fazekas Eperke (SE), Kiss Júlia (BCE), Koltai Kinga (SE), Kovács Zsuzsanna (ELTE), László Réka (ELTE), László Zsófia (ELTE), Tringer Sára (SE), Vándor Csilla (BKF), Férfi judo csapat: Bor Barna (PTE), Cirjenics Miklós (NKE), Csoknyai László (SE), Majer Tibor (SZIE), Ungvári Attila (SE), Vér Gábor (SE), Zámbori Bence (BGF), Zsivoczky-Farkas Györgyi (SE) – atlétika, Férfi kajak kettes (K-2 1000 m): Császár Gergely (SZTE), Petrovics Máté (SZIE), Férfi kajak négyes (K-4 1000 m): Császár Gergely (SZTE), Kovács László (SZTE), Schenk Áron (ÓE), Tóth Attila Tas (SZTE), Barka Emese (SE) – birkózás, Lám Bálint (ÓE) – birkózás
VI. Karate Egyetemi Európa-bajnokság: Tadissi Martial (NKE) – arany, Molnár Réka (NKE) – bronz, Virág András (ÓE) – bronz
Világjátékok aranyérmesei: női kajak kettes maraton (hallgató tagja): Bara Alexandra (NYME), férfi kajak kettes maraton: Noé Bálint (PPKE) és Noé Milán (ELTE)
Kajak-kenu Világbajnokság aranyérmesei: Szabó Gabriella (EDUTUS), Vad Ninetta (NYME)
Vizes VB aranyérmesei: Gyurta Dániel (BKF) – úszás, férfi vízilabda válogatott több tagja: Bátori Bence (EKF), Decker Ádám (EDUTUS), Gór-Nagy Miklós (KGRE), Vámos Márton (SE).
Vívó Világbajnokság aranyérmesei: Rédli András (ÓE), Szényi Péter (ÓE)
hirek18.hu/MTI ÖS
................................................................... Vissza a fő oldalra