18. Kerületi Hírek

Keresés


A tartalomhoz

A Krúdy Gyula Irodalmi Kör

A Krúdy Gyula Irodalmi Kör
óbudai rendezvényére került sor 2014. szeptember 11-én délután a Kéhli Vendéglő Krúdy Szalonjában. A pestszentlőrinci Zila Kávéházban zajló Kávéházi Esték látogatása után kameránkkal most az általunk is már korábban kíváncsian emlegetett Kéhli Vendéglőben jártunk. A látogatás új benyomásokat, új élményeket nyújtott, de egyszersmind az azonosság érzetét is keltette.
Az óbudai környezet, a vendéglő, a vendéglő atmoszférája - nagyon új és nagyon más a Zila Kávéház arculatához szokott vendég számára.
A Kávéházi Esték hangulatát idézte viszont mindenek előtt a megszokott társaság és a Kör jól ismert hangvétele. Az összejövetelt itt is
Kanizsa József, a Krúdy Gyula Irodalmi Kör titkára nyitotta meg. Üdvözölte a Kecskemétről érkezett vendégeket és valamennyi megjelentet, majd felsorolta a közeli jövő bőséges programját.
A házigazda szerepét
Király Lajos elnök töltötte be. A köszöntő szavak után ismertette, hogy a mostanában megtartott vezetőségi ülésükön melyek voltak a legfontosabb témák: tagdíjak befizetésének aktualitása, megvásárolható könyvek kijelölése, új tagok felvétele, kitüntetések odaítélése.
Azután áttért
Weninger Endréné író, költő, a Montázsmagazin szerkesztőjének bemutatására. Előljáróban megemlítette, hogy a lap mintegy 50 Krúdy Kör tag szerzőt mutatott be az elmúlt két év alatt. Felidézte a kiadott antológia megszületésének körülményeit, az ezzel járó elvégzett sok munkát. Kijelentette, hogy Erzsikéről már akkor gondolta, hogy mint magyar-angol szakos tanár, minden bizonnyal verseket is ír. Bemutatta a közönség soraiban helyet foglaló leányát, a Montázsmagazin főszerkesztőjét és szólt Weninger Endréről is, aki szintén tanár.
A bemutatás folytatódott a közreműködő előadókkal:
Ferencziné Szakállas Annával, Szeli Sárával és Ujvári Ferenccel, akik Weningerné műveiből olvastak fel. Mint utóbb kiderült, az elnök saját magát is ide sorolhatta volna, hiszen ő is kiegészítette a felolvasók körét. Tálas Ernő, a Svéd Királyi Opera tenorja is az előadóművészek stábjához tartozott.
Weningerné bemutatkozó előadása sok mindenre kiterjedt. Többek között kijelentette: "bármilyen verset kezdek írni, azt veszem észre, hogy a végén Istenhez jutok - nem tudom, hogy csinálom."

"Honnan indultál, kik voltak, akik segítettek?" - hangzott az egyik kérdés Király Lajostól.
A válaszból megtudhattuk, hogy az est szerzője egy Baja melleti falucskában, Sükösdön látta meg a napvilágot, ahol aztán az általános iskolába is járt. Gimnáziumba pedig Baján, ahol másodikos korában írta élete első szonettjét. Az irodalmat már akkor is nagyon szerette.

Ha voltak a szerzői esten piarista öregdiákok, bizonyára tágra nyíltak szemeik, amikor arról hallottak, hogy Erzsike a Piarista Általános Iskola és Gimnázium tanáraként is dolgozott. A régi időkben ugyanis civil női tanárok nem léteztek a piarista tanári karban. No, de hát most valószínűleg azt mondanák ezek az öregdiákok piaristás-latinos módon, hogy "tempora mutantur, et nos mutamur in illis".

Az érdekes és izgalmas összejövetelt igyekeztünk teljes körűen rögzíteni. Közreadjuk mellékelt videónkon.

vivere .................................................................... Vissza a fő oldalra