18. Kerületi Hírek

Keresés


A tartalomhoz

Bloggertalálkozó

Nemzetközi bloggertalálkozó lesz a Vatikánban - videóval

A Kultúra Pápai Tanácsa és a Tömegtájékoztatás Pápai Tanácsa közös szervezésében május másodikán kerül sor a vatikáni nemzetközi bloggertalálkozóra, amelynek célja, hogy párbeszédet indítson a bloggerek és az egyház képviselői között.
A résztvevők között szerepel Gianfranco Ravasi bíboros, a Kultúra Pápai Tanácsának elnöke, Claudio Celli érsek, a Tömegtájékoztatás Pápai Tanácsának elnöke, Federico Lombardi SJ, a Szentszék szóvivője és a Vatikáni Rádió igazgatója. A találkozó első ülésén előadások hangzanak el szakértők részéről. Ezt követően öt különböző nyelvterületről származó blogger ismertet alapvetően fontos témákat, majd az egyházi média képviselői számolnak be tapasztalataikról.

A találkozó II. János Pál boldoggá avatásának másnapján zajlik. Feltehetőleg ebben az időszakban számos blogger jelen lesz Rómában. A meghívás mindenkinek szól, de mindössze csak 150 személy számára tudnak helyet biztosítani.

A bloggerek a következő címen jelentkezhetnek: blogmeet@pccs.it . A szervezők kérik, hogy a jelentkezők tüntessék fel az általuk szerkesztett blog címét. A blogtalálkozón olasz, spanyol, francia, lengyel és angol nyelvű szinkrontolmácsolást biztosítanak.

Nemrég adtunk hírt arról, hogy frissítettük a Kurír linktárát, amelyben így már magyar és külföldi (főleg angol, spanyol és olasz) katolikus és katolikusok által írt blogok is szerepelnek.
Magyar Kurír........................................... Vissza a fő oldalra