18. Kerületi Hírek

Keresés


A tartalomhoz

D Eliz

Dömök Eliz: Irodalmi ténykedéseim

Születtem Pápán, Nagy Erzsébet névre kereszteltek. Munkáscsaládban nevelkedtem 2 nővéremmel és iker fiútestvéremmel együtt -szeretetben, vallásos hitben.
Az olvasásra korán rászoktam. Eleinte válogatás nélkül. Naplóírással, korai verseléssel is próbálkoztam, de csak az asztalfióknak.
Középiskolát is itt végeztem. Gimnazistaként már vers és próza mondásával is kísérleteztem.
Győrben, a Tanítóképző Intézetben Hegedűs András Tanár Úr biztatására a "Jövendő"-ben riportjaim, filmkritikáim, cikkeim jelentek meg, Nagy Erzsébet néven, 1964-67 között.
A tanítói oklevél megszerzése után levelező hallgatóként elvégeztem a történelem, majd a testnevelés tanári szakot. Közben tanár férjemnek és nekem megszületett Szabolcs és Ditta gyermekünk.. Éltük boldogan a "nemzet napszámosainak" szerény életét.
1988-ban hirtelen meghalt a férjem. Veszteségét 6 éves özvegységgel és a kemény munkám mellett más irányú elfoglaltsággal dolgoztam fel. Elvégeztem egy újságíró stúdiumot, majd aktívan a tollammal is a rendszerváltozás zászlaját magasra emeltem. A tanítást-oktatást-nevelést mint hivatást nemcsak az iskolában végeztem, hanem a médiában is. Szakcikkeim mellett, mint közíró, országos, megyei és helyi lapokban jelentek meg írásaim; Nyulasi Aladárné, később Nyulasi Erzsébet néven.
Nevem szerepel az újságírók 1989-ben megjelent: "Ki kicsoda a hírközlésben?" - A századvég magyarsága 2. - lexikonában, mint Nyulasi Erzsébet.
Verselni komolyabban is ezidőtájt kezdtem. Csak úgy kibuktak belőlem a szavak.
Újból férjhez mentem. 1994-ben. Férjemmel német nyelvterületen éltem nyolc évig. 2002-ben visszatelepedtünk Magyarországra.
A "Balatoni Kristály" nevű, - a szépet alkotók és kedvelők-lapjának elindítója és főszerkesztője voltam négy évig. (2003 tól 2006-ig.) Pénzhiány és férjem súlyos betegsége, majd halála és egyéb okok miatt a lap megszűnt.
A fűtési szezonban Budapesten, máskor Alsóörsön élek. Jelenleg Dömök Elíz néven publikálok.
2006-ban "UJJLENYOMAT" címen megjelent válogatott verseim és prózáim kötete.
Több irodalmi körnek tagja vagyok. (Krúdy-kör, Kláris, Cserhát, stb). Prózáim, esszéim, verseim a Kláris, a Pécsi új hang, Tűzmadár, Alföldi tollforgatók lapja, Újjászületés, Szárnyaló képzelet, stb… jelennek meg folyamatosan.
Irodalmi esteken mint előadó is szívesen közreműködök.
Munkámat több elismeréssel jutalmazták. Számos antológiában olvashatók Írásaim.
Leány unokám és gyermekeim második özvegységemet bearanyozzák. A tollforgató tevékenységem, a rendszeres sport-mozgás és az irodalmi aktivitásom segít abban, hogy a szürkeállományom is aktív maradjon még sokáig . Mindez öröm számomra, s ha ez másoknak példát, esetleg esztétikai élményt is ad, akkor mindezt nem hiába teszem.
2011-ben megjelent második könyvem "Százszirmú Őszirózsák" - címen, melyben száz haikum olvasható

Harmadik kötetemet, most rendezem sajtó alá. Remélem a következő év folyamán már a kezükbe vehetik a kedves olvasók.

Budapest, 2011.11.18.



Dömök Elíz:
Anyám beteg

Anyám beteg-, némán perel.
Anyám fekszik-, messzire néz.
Anyám szótlan-, készül valahová.
Anyám lázas-, befelé figyel.

Ő kicsiny-, mégis óriás nekem,
Ő ráncos-, mégis tündérszép nekem.
Ő sápadt-, mégis viruló nekem.
Ő gyenge-, mégis erőt ad nekem.

Anyám, várj még-, hisz semmit sem adtam!
Anyám, nézz rám-, hogy bátor legyek!
Anyám, szóljál-, hogy válaszolhassak!
Anyám, ölelj át-, hogy meg ne fagyjak!

Önző vagyok-, mindig Tőled kérek.
Megszoktam, hogy Hozzád mindig jöhetek.
Ne hagyj itt-, félek árva lenni-, mert a
Te szemeddel rám többé senki sem tekint!


DÖMÖK ELIZ
Ujjlenyomat (részlet)

Szavak

Költőtársamnak, /
Boros Edit-nek/

Te szédült Művész,
rímfaragó poéta!!!
Mi a titkod, hogy parányi léted
terjeszted ki az univerzumba?
Szószekeredre felkapaszkodván,
tunya lelkünk veled markolja
a semmit és egészet.
Már fenn vagyunk, fent,
de matériánk kijózanít,
"...isa pur es hamu vagymunk".
Mégis újra elrugaszkodunk veled.
Isten kezét próbáljuk elérni, de
megfogni Ádámnak sem sikerült.
Tollad, és ecseted zenéje
visszhangot gerjeszt a lélek hullámain,
s harmóniává szelídül, hogy zaklatott,
rohanó, pénzhajhász napjainkba
bevillantson egy másik távlatot.
Hagyd, hogy társaid legyünk
Lelked nagy kiruccanásain!


Szavak

Szavak, Ti furcsa képződményei
a betűknek, tárgyaknak,
gondolatoknak.

szavak, Ti kedve játszótársai
a mélységnek, léleknek,
az anyanyelvnek.

Szavak, Ti vagytok a barátaim
a vigaszban, a derűben
a szabadságban.

Szavak, ti sűrű hálók
az örömben, a bánatban
a szerelemben.

Szavak, Ti csalfa szeretők,
kik betöltik kedvemet;
majd ledéren

kacagva, uszályos lepelbe
fodrozó habokon
táncot lejtetek.


Az írás és én

Írok, mert, vágyok adni
........és tanítani.

Írok, mert, van szépség
....és van természet.

Írok, mert, vagytok ti
.....és vagyok én.

Írok, mert, van múlt
.....és lesz jövő,

Írok, mert, vagyok
....a végtelen...

...csepp a
Tengerben.


Miért írok?

Miért írok?
...mert nem sírok.
...mert magam vagyok.
...mert jó nekem.
...mert nem jó nekem.

...mert észre vettem.
...mert rezdült bennem.
...mert álmodok.
...mert én, Én Vagyok.

Videó: vivere


Talán...

   

T

           

T

   
   

A

           

A

   

T

A

L

Á

N

   

T

A

L

Á

N

   

Á

           

Á

   
   

N

           

N

   
   

Y

                 

Minek is...?

Minek is beszélni, ... agyamat terhelni,
Szavakkal játszani, ... verseket álmodni,
Szépséget megfogni, ... lelkemet repítni,
Igazat hazudni, ... a vigaszt keresni,
Csókokat feledni, ... sebemet bekötni,
Könnyeim rejteni, ... a kincset nem lelni,
Tündérrel táncolni, ... ördöggel komázni,
Szőnyegen repülni, ... sárkánnyal megvívni,
...

A kesztyűt felvenni, ... álarcot levetni,
Elveim feladni, ... hitemet tagadni,
A falnak beszélni, ... tükörbe nem nézni,
Jutalmat nem nyerni, ... keresztre feszülni
Minek is ...?


Popa Péter verseihez
(Kereszt és három pont...)


............S

............Z

H U L L A ,d" N A K

............V

............A

............I

............D

......... . .


Írok, mert...

Írok, mert van:
toll és ceruza,
só és paprika,
szél és förgeteg,
csúf és szörnyeteg.

Nap és éjszaka,
hegy és lavina,
csend és félelem,
szív és szerelem.

Köd és félhomály,
...hold és napsugár,
...csók és ölelés,
láng és sercenés.

Kép és hangzavar,
...zűr és diadal,
hang és képzelet
kés és rettenet.

Gyász és hangulat,
gond és gondolat,
mű és művelet,
...rím és szerkezet.

...Űr és űrhajó,
...hír és hírmondó,
...ég és kegyelem,
...rend és fegyelem.

...Agy és látomás,
...szó és alkotás,
...ész és értelem,
...ÉN és ISTENEM.


Lelkemnek gyöngyei...

Lelkemnek gyöngyei
tudatom legmélyén
lassan érlelődnek
Felszínre hozzák a
szenvedés, fájdalom,
kín gyöngyhalászai.
Életem fonalán
sorba fűzöm őket.
De egyszer kiapad,
megszűnik forrásom
és kagylóm elsorvad,
nem izzad több gyöngyöt.
Szempillantás alatt
peregnek lefelé,
szerteszét gurulnak,
néhányat felvesznek,
sokat félre rúgnak,
majd a sok lim-lommal
a szemétbe dobnak.


Alkotókról

Alvó fa /Magas Imre,
Bernát grafikájához./


Csupasz ágon ül a semmi,
mégis sokat mond nekem:
elmúlásról, kacagásról,
víz tükrén a csillogásról.

Hajó kürtjét, diszkó zenét
rigó füttyét hozza szél,

elnyújtózva matrac ágyon,
a nyár emléke visszatér.

Hattyúk tava zenéjére
pörög-forog falevél,
jácintlila illatfelhő
pilleszárnyon száll felém.

Életfa vagy levél nélkül,
kapaszkodód anyaföld,
nyújtózol a fényes égbe,
de a tél már beköszönt.

Feketével fehér lapra
művész ujjad felrovott,
gépemből meg ez szaladt ki,
emlékül most átadom.


Jobbulást (Bor I. Ivánnak)

Az Istenáldotta kéz
mely a ceruzát fogta,
most árván pihen a
fehér paplanon.
Szemed csukva, viaskodsz
a kórral. Tested vette át
az uralmat, s most a
rabszolgája vagy.
Teérted is működik
a kórház gépezete,
mert az Élet fontos
kis csavarja vagy,
melyet újítani kell.
Szárnyaló lelkedet is
gúzsba kötötte a
bizonytalanság, a
fájdalom csomóival.
Vergődésed kin nekünk,
de tudnod kell, hogy nem
hagytunk magadra.
Az álmatlan éjeken,
a tehetetlenséged
elviselésében
körötted vagyunk.
Az orvosok tudása,
az ápolók jósága,
mint a friss levegő
áramlik beléd.
Velük együtt akarjuk,
hogy rácsodálkozhassunk
ismét tehetséged
gyémántjaira!




AVE... KATALIN /PITTI/

P- iros mosollyal csendül az égig
I -steni hangod a szív ritmusán.
T- águl a légtér, olvad a jég is
T -ávoz a gonosz pokol kapuján.
I- tt van az angyal, szárnyal a lelke,

K- örbefon gyengén meleg két szeme.
A- jkunkon a szó már elcsendesül,
T- iszta forrás kúthoz megérkezünk.
Á- ldott vízzel kell szomjunk oltani,
L -edobva maszkunk, összesimulni.
I- zzó fényedből árad szeretet,
N -evesincs felhőn szárnyalunk Veled.


Az öreg Casanova (Gyulai Líviusz grafikájához)

Gyaloghintót hősiesen vonszol, mint roskatag magát,
telivér, buja nő tölti ki a batárt. Csupasz keble
hívón álmodik mezitlen, mámorító, kéjdús csatát.
---Húzd csak, Casanova, húzd azt a nehéz, nyikorgó batárt!

Görbe hátad, aszott tested nem ingerel izzó csókra,
Megcsalt szívek hangos átka-cipősarkad kopogása.
Tört hegedűd lent a porban, sétapálcád, támasztékod.
---Húzd csak Casanova, húzd azt a kiélt, nyikorgó szajhát!

Kicsi kutyád esdő szeme kitekint a végtelenbe.
Irgalmunkért esedezik, szívünk rajtad hát megesik.
Juss át csak a túlsó partra, bő szoknyáknak vén bolondja!
---Húzd csak, Casanova, húzd a fájón nyikorgó életed!


A Thermopülai szorosnál

Spárta büszkesége
Leonidasz király.
Szivárvány példád
átível évezredeken.

Tömegsírt jelölő
márványtáblád felett,
tisztelgünk némán,
Petőfi népe, magyarok.

Múltunk és jelenünk
oly közeli, rokon.
Vérrel itatott
köveink alvó csillagok.


Természet

Elégia

Nyúlik az est,
fárad a fény:-
szürke bánat
settenkedik
utánam.
Lucskos avarba
sárba tapadva
károg az ősz.
A gazda öröme,
a szüret derűje
messze már.
Nyirkos gyümölcs
toccsan a földre.
-Tétován megállok.
Üzenet nekem ?
Neked ???
Átal-lépem.
Összehúzom
kabátom.


Az Ősz

Bimbam, bimbam
Bimm, - bamm…

Elballag már a nyár
az idő kerekén.
Mezítlen vállára
ködöt terít a zord,
mélabús szeptember.

Bimbam, bimbam
Bimm, - bamm…

Az októberi nap
délben még erejét
bátran fitogtatja,
estére fáradtan
harmatágyra dűl.


Bimbam, bimbam
Bimm, - bamm…

Didergő madárdal
novemberi széllel
levelet kavarva
utolsó sóhajjal

elszáguld messzire.

Bimbam, bimbam
Bimm, - bamm,
Bimm, - bammm…


Hóesésben

Dermedt eső hófehér lett,
Valaki itt nagy csodát tett.
Hallali, itt a hó,
Pihe-puha takaró.

Csikorog a talpam alatt,
Megolvad az eresz alatt.
Hallali, halla hó,
Száll a sok-sok hógolyó.

Szánkó csúszik jobbra-balra,
Jég tükrén a csizmám sarka.
Hallali, hóha, hó,
Pille szárnyú kis csikó.

Repül körbe, no meg föl-le,
Táltos szellő fut mögötte.
Hallali,fehér hó,
Szívemmel is táncoló.

Csodát művelsz percek alatt,
Felvidítod az arcokat.
Hallali,hideg hó,
Hemperegni mégis jó.

Télapóka hozta nékünk,
Varázspálcát tört felettünk.
Hallali,hallaló,
Hull a, hull a, hull a Hó!


Tavasz

Csingi - lingi, csingi ling
Itt a Tavasz ujja int.
Hóvirág, meg tőzike
Harangszava hív ide.

Csingi - lingi, csingi ling.
Hótündér már máshol ring.
Szedd a lábad szaporán,
Fuss a rétre, légy vidám!

Csingi - lingi, csingi ling.
Hideg eltűnt, mint a pinty.
Madársereg ünnepel,
Trilláz, csattog, énekel.

Csingi - lingi, csingi ling.
Semmin sincs már fehér ing.
Szirmot bont a napsugár,
Kis patak is csobog már.

Csingi - lingi, csingi ling
Itt a Tavasz! Újra itt!
Szívet - lelket melenget,
Új életet terelget.

Csingi - lingi, csingi ling.
Feltámad most minden hit.
Napnyugtáig meg se állj,
Virgonc szél nyomában járj,

Csin - gilingi,
Csingi - lingi,
Csingilin - gi, -
Csin - gi - ling...


Korunk

Mégis. . . .

Ha véres szájak szétmarcangolják
a meg sem született jövendőt;

Ha gyerekek gyilkos fegyverét
vicsorgó ordasok forgatják;

Ha tratatamm, tratatamm feszíti
szürkeállományod hártyáját;

Ha halottak gúlái takarják
a tápászkodó nap sugarát;

Ha már elalélsz, vége, nincs tovább,
delíriumodból felsejlik

A rozoga, csonttá aszott: "MÉGIS!"


De. . .


Mégis vagy, mégis élsz.
Mégis állsz, mégis lépsz.
Mégis nézel, mégis érzel.
"De" fájdalommal, szánalommal.


Fohász a fenyőkért... (1989 Karácsonyán, a romániai események hatására íródott.)

Mi Atyánk, ki vagy a Mennyekben,

Nem tűrheted,
hogy az emberi butaság és
kapzsiság a Szeretet ünnepén
halomra gyilkolja legszebb fáidat
és fiaidat.

Szenteltessék meg a Te neved,

De tekints le ránk, vedd észre mit tesznek
barbár testvéreink legszívósabb, legdélcegebb
teremtményeiddel, melyeket örökzölddel is
felruháztál, s a havasok csúcsára is
felvittél.

Jöjjön el a Te országod,

Ezt akarják, feléd nyújtózkodnak.
Ellenállnak minden viharnak, szélvésznek,
fergetegnek. Bátran hirdetik dicsőségedet,
az örök élet reményét
hordozzák.

Nem lehet a Te akaratod, hogy

őket konok fejszecsapások láncfűrészek
megritkítsák, letarolják, hogy az élőt
élettelenné változtassák.
A Te szíved is elszorul a fiatal, halott fenyők
halmazán, a karácsonyi romokon.

Bocsásd meg a mi vétkeinket,

hogy jók lehessünk egymáshoz, az élőkhöz.
Kisded fiadat elküldted közénk, hogy
hittel, reményt és szeretet sugározzon.
hogy Megváltson bennünket, hogy
Békét hozzon.

Ne vigy minket a kísértésbe,

hogy gyakorolhassuk az irgalmat, a kegyelmet,
a megbocsátást. Add, hogy a Te Fiad által
becsüljük, akarjuk, szolgáljuk az Életet,
s tanuljunk meg élni és másokat is
élni hagyni.

De szabadíts meg a gonosztól,

hogy ne vágjuk magunk és mások alatt a fát
nap mint nap oktalan viselkedésünkkel,
egymás és saját gyökereinket is elvágva,
önmagunkat is megfosztva
az éltető nedvektől.

Mert Tiéd az Életünk, Uram,

s nem akarhatsz mást, csak azt,
hogy ezt tiszteljük,
szeressük élő, örök-zöld
fenyőfa - életünkkel;
ÁMEN.


A zászlóvivő (Antall József emlékére)

Mint üstökös a csillagos égen
fölemeli a csüggedt fejeket.
Farkasszemek merednek rettegve
egymásra, firtatván a változást.
Protonok milliói bombázzák
agyukat, és a céllá szentesült
akarat; szellem - lélek oltárán
cserepes ajkukra formázza a
jövőt hozó, megváltó igéket.-
S ki úrrá lesz félelmén, s bátran a
barikádra kiáll; - új szelekkel
vitorlát bont, - s a tömeg, követi.
- Nincs visszaút. Szentül lobog a cél.
- Elfárad, földre dűl, de az eszme -
glóriát fon feje köré, s nem lesz
csillaga soha - az enyészeté.


DÖMÖK ELIZ: Éjszaka

Éjszaka, te sötét vándor
Lopakodva cserkészed be
A szürkülettel magadat
Tudjuk, hogy jössz, mégsem várunk
Használatlan vetett ágyunk.
Ablakunkban sok a fény még,
Nem végeztünk, ezt is kell még!
Két kezünk jár, mint motolla,
Idegtépő ez a hajsza.
Éjfél felé leroskadva
Gondolunk az elmúlt napra.
Ugyanolyan, mint a többi.!
Gyerünk inkább szeretkezni!
Gyermekáldás nem lesz ebből,
Eltartani nincsen miből.
Vagy ha van is, ugyan, minek,
Éljünk csak az élvezetnek!
Szegény hazánk, nincs jövője,
Subájának hullik szőre.


Vonzás

Óh, Amerika, az álmok
menhelye, míg messze vagy.

Dölyfös gőgöd nem állhatom,
bár emberközpontú vagy.

Mosolyogsz, hogy valód rejtsed,
pedig te is sírhatnál.

Szolgálod a természetet,
mégis önrab maradtál.

Fáklyád fénye messze villog,
míg a hajnal nem dereng.

Közeledben azért fázom,
mert a Hazám int veled.


Advent 2001


A csillagok lejöttek az égből.
Milliónyi világit az éjszakában.
Várjuk, nagyon várjuk a csodát.
Rohangálunk, tülekedünk,
vesszük, visszük az ajándékokat.
Örülni akarunk és szeretni.
Nem gondoljuk, hogy a mi
házunk is felrobbanhat,
a mi repülőnk is lezuhanhat.
Tagadjuk a fenyegetettséget,
a szorongásainkat, a félelmeinket.
Keressük, de nem találjuk
az egyetlen igaz utat.
Jöjj Isteni Gyermek!
Egyesítsd kis lámpáink fényét,
világíts, hogy odataláljunk

Jászolodhoz!




Vízió

Szürke állak
szürke vállak
szürke szájak
szürke lábak.

Szürke mellek
szürke kezek
szürke szemek
szürke szívek.

Szürke házak
szürke várak
szürke ágyak
szürke vágyak.

Szürke lepke
szürke zene
szürke rét és
szürke ég.

Szürke Rózsák
szürke tócsák
szürke hó és
szürke szó.

Szürke gólya
szürke pólya
szürke világ
benne Én.


Család, élet

Anyám beteg...

Anyám beteg - némán perel.
Anyám fekszik - messzire néz.
Anyám szótlan - készül valahová,
Anyám lázas - befelé figyel.


Ő kicsiny, - mégis óriás nekem.
Ő ráncos, - mégis tündérszép nekem.
Ő sápadt, - mégis viruló nekem.
Ő gyenge, - mégis erőt ad nekem.


Anyám, várj még, - hisz semmit sem adtam!
Anyám, nézz reám, - hogy bátor legyek!
Anyám, szóljál, - hogy válaszolhassak!
Anyám, ölelj át, - hogy meg ne fagyjak!


Önző vagyok. - mindig Tőled kérek.
Megszoktam, - hogy Hozzád mindig jöhetek.
Ne hagyj itt, - félek árva lenni, - mert a
Te szemeddel rám többé senki sem tekint!


Soha ne add fel! (Ikertestvéremnek)

Csak nem elkülönülni,
csak nem elkeseredni!

Ha nehéz, ha fáj,
Akkor is tovább!

Menni és tenni,
elesni és felkelni.

Meghajolni és
gerincesnek lenni

Megtörve, megalázva
megcsalva és megtiporva is

Küzdeni és akarni,
keresni és kutatni,

Hogy másokban is
önmagaddá szelídülj!


Ottónak

O ttó névnap; mit is írjak,

T án azt, hogy én szeretem?

T udja ezt már évek óta,

O lykor mégis ismétlem.

D élibábos horizonton

Ö röm-mámor szivárvány,

M utatja, hogy alkonyunkon

Ö rvendjünk és adjunk hálát,

K itől kaptunk minden jót.


Motorosok

Vasparipán száguldoznak,
zúgó széllel versenyt futnak.
Autók között fickándoznak,
az úttesten szlalomoznak.
Húzzák a gázt, hadd pöfögjön!
Tudják meg, hogy: - valaki jön!
Arctalanok sisakjukban,
testvérek a ruhájukban.
Csoportosan hogyha mennek,
úrvezetők reszkessenek!
Szabadok ők mint a madár,
Korlátjuk csak a KRESZ-szabály.

Lóerőkről, hengerekről,
rugókról meg kuplungról:
- Ezt megvettem... - Ott meglazult...
- Azt cseréltem... Itt megszorult...
Órák hosszat vitatkoznak, s
babrálnak a roncsokon.
Öreg motort felújítják,
lecsiszolják, átpingálják,
kifényezik, simogatják,
mint újszülöttet bámulják.

- Pannónia, alkatrésznek?
- Ne mondjon már ilyeneket!
- Egy-két óra munka rajta,s
veterán lesz, mint a gazda.

Kavaszaki, Bé-eM-Wé és,
Honda, meg mind, a többiek...
gazdáikkal eggyé válnak,
mint ló és lovas egykoron.
Szent a kapocs ő közöttük,
kart emelve jelzik ezt, még
akkor is, ha kanyar közben
kacérkodnak az ördöggel.
_ _ _


A Szörny

Féltékenység kígyója marja lelkedet,

Farkával csapkod és megsebez engemet.

Egyre csak töltöd magadba a mérgedet,

Valósággá gyúrod fantom képeidet.

Zöldszemű szörnyek néznek ki már szemedből,

Nem tudsz kitörni a saját börtönödből.

Ész nélkül keringsz, forogsz a lámpa körül,

Vigyázz! Mert légy a tűzbe beleszédül!

Nézz a szemembe jól! Szorítsd meg a kezem!

Szomjazó földet a ráncaim tükrözik

Ezüst hajammal az elmúlás évődik.

Látnod kell már rajtam a hosszú éveket.

Ifjúságom hagyott maradó emléket.

A végső óra tőlünk nincs már oly messze,

Alkonyunk derűjét senki se mérgezze!

Legyőzzük az ármányt kettőnk értelmével,

Feltöltjük a lelkünk környezeti széppel.

Ránk terül az álom tündérszép mesével,

Elfújja a béklyónk feledés szelével.




Gyűlölet

Csattogó Rém feni fogát,
Ugrásra készen, lesben áll.

Zabálná a zsigeredet,
Kiszívná a véredet.

Szemfedőt sző koporsódra
Varangyot tesz asztalodra.

Bárhova lépsz, bármit csinálsz
Előtte Te meg nem állsz.

Veszted várja éjjel-nappal,
Szövetkezik a gonosszal.

Nincsen soha nyugodalma,
Csak a gyűlölete hajtja.

Forog, mint a malomkerék,
Felőröli saját énjét.

Szépet nem lát a világból
Nincs kiút a zsákutcából


Lányomnak

Mentsváradba villám csapott
Az a kedves "adieu"-t mondott
Nyirkos köd ül kívül-belül
Csak a sok emlék hegedül
Nagyon nehéz s mennyire fáj
Körötted minden oly sivár
Fogad vacog kapálódzol
Verítékedben vajúdol
Keresed az új formádat
Öltöztető szép ruhádat.

Valaki már megtervezte
Hit-reménnyel díszítette
Fájdalomból kínnal szőtte
Hogy békévé szelídítse
Napról-napra jobban tetszik
Nem szűk és nem rövid
Ezt levágni azt fércelni
Kiengedni, ott bevenni
Elvarrni a cafrangokat
Szemétbe a fájó múltat

Új ház leszel otthont adó
Meleget és békét hozó.!


Barátnőm születésnapjára

Száll a felhő
Szellő szárnyán,
Száll az Idő
Erőnk árán.

Azt mondod Te.
Így van rendjén.
Fel a fejjel
Így mondom Én.

Csöppnyi gyerek
Mondja öreg,
Szívünk mélye
Beleremeg.

Messzi látni
Már tudunk jól.
Közel nézni
Ókula kell.

Üdeségünk,
Hangunk színe,
Alakunk és
Mozgásunk is,

Hamvadóban,
Fakulóban.
Itt-ott zörög,
Hol megroggyan,

Csillagunk már
Lefutóban.
Mégis, mégis
Tovább lépünk.

Zavarunkat
Palástoljuk,
Kikacagjuk
a világot.

Nem az Idő
Szalad gyorsan,
Mi változunk
Lankadatlan.


Unokámnak

Megérkeztél kicsi tündér
Csillag húzta szekereden?

Lelkem mélyén látlak, hallak,
s üzenem az éteren át:

Öröme légy Szüleidnek,
Fényessége a sötétnek.

Napsugara az otthonnak,
Vigasza a szomorúnak.

Alamizsna a Koldusnak,
Forrásvíz a Szomjazónak.

Rózsaszála kiskertemnek,
Ápolója a Betegnek.

Mentőöve Fuldoklónak,
Szeretője sok-sok Jónak.

Hibáidból mindig tanulj,
sok hazug közt igazat szólj!

A jót tenni soha ne félj,
Látszat után meg ne ítélj!

Bölcsességben gyarapodjál,
Nehézségtől meg ne hátrálj!

Hitedért is bátran kiállj,
gonoszért is imát mondjál!

Bűnnek, rossznak ne légy talaj,
Visszhangozzon Benned a "jaj"!

Csak előre , sose hátra,
Ülj a Szerencse lovára!

Így lesz földi Boldogságod,
Szivárványos Mennyországod.


Vendég voltam

Ballagtam a szélfútta
Holdvilágos réten.
Árnyam megnőtt,
Könnyű lettem,
Lebegtem és kiterjedtem,
Fény voltam és könnyű szél.

Hold tányérból kincset
Loptam. Kis patakba hajítottam.
Fakoronát megcibáltam,
Kis madárkát fellármáztam.
Cikáztam még ide-oda,
Beértem a holdudvarba.

Hold anyóka, haját fonta,
Hótündér a fátylát mosta.
Ugyan én itt mit csináljak,
Elfussak-e vagy megálljak?
Amíg ezen gondolkodtam,
hosszú szoknyám leporoltam.

Csillagfelhő szállt köröttem,
Szájam tátva, én csak néztem.
Táltos csikó elém toppant,
Az én szívem nagyot dobbant.
Felugrottam a hátára,
Elröpültünk a vásárba.

Csupa csengő, csupa csüngő,
Csupa fény és csingiling.
Ezt meghúztam, azt megráztam,
Pördültem és fordultam,
Táncra keltem, énekeltem,
Az elixírt kerestem.

Kezem fogta ezer csillag,
Mint a labda pattogtam,
Felhők szélén fel-le csúsztam,
Majd hűs barlangba elbújtam.
Ezüst szalag lengedezett,
Hold a Nappal ölelkezett.

Nászágyukat megvetettem,
A sarokból integettem.
Kinyújtóztam, égig értem;
A lábamat beütöttem.
Felébredtem és csak néztem,
Nap-apó már fenn az égen.

Szerte szórta sugarát,
Mint tanító a tudását.
Rám kacsintott, felocsúdtam,
Ágyikómból kiugrottam,
Könnyű szívvel napot kezdtem,
Az álmomat nem feledtem


Kiszámoló

Száll a táltos hegyen, völgyön,

Ugyan neki ki köszön?

Mondd meg gyorsan, ízibe,

Vagy fussál el jó messzire!


Létezés

Létezés

Üvegfalak között
élek
Játszanak velem
árnyak,
fények.
Óvatosan lépek,
félek.


Reggel

Halál ölel
álom ringat
csend- takar.

Madár cserren
harang kondul
lét- fogan.

Tudat ébred
zene pezsdít
vágy- befon.

Élet üzen,
mozgás örök,
ÉN- magam.


Beteg vagyok, vagy...

Beteg vagyok, vagy a világ
beteg körülöttem?

A semmit markolom
a létezésem tagadom
s önkívületben zuhanok,
csak zuhanok.

Hol egy simogató kéz,
egy megnyugtató szó
egy csendes hely
egy nyugodt kikötő?


Fájdalom

zakatol - dübörög
süvit - sivít
üvölt - ordít
csivitel - csiripel

kér - vesz
ad - visz

csókol és ölel
biztat és szeret


Oh jaj
de nem
engem,
nem
nekem!


???

Már nem tudom mi vagyok,
ki vagyok,
miért vagyok?

Csak vagyok,
csak vagyok,
vagyogatok.


Egyensúly

Összetört szívem cserepeit
mezítláb taposom.

Hitem megfagyott,
Bizalmam elfogyott.

Sötét van, fázom
Jó volna végleg alámerülni!

De süt a Nap!
Nyílik a Virág!
Gyermek mosolyog
Rám.........


Köszönöm

Világ!
Természet!
Élet!

Gyógyír a sebemre.
Látom Szépséged.
Érzem Hatalmad.
Birkózom Erőddel.

De már tudom,
hogy egy vagyok
Veled!


Számvetés


Iker létem,
szürkeségem,
levetkőztem,
átvészeltem.

Önmagamat
építettem.
Szívem mélyén
dalra leltem.

Pörög, forog
köröttem a
világ, labda
vagyok benne,

pattogok, ha
kedvem tartja,
vagy ráülök
a Pegazusra.


DÖMÖK ELIZ