18. Kerületi Hírek

Keresés


A tartalomhoz

Dedik János Vecsésen

Dedik János: Kalaptürelem című könyvének bemutatója
2014. október 13-án vidám társaság érkezett a négyórás vonattal Vecsésre: Barta Erzsébet, Cser Erzsébet, Stancsics Erzsébet, Molnár Piroska, Szántai Sándor, László Elemér, Neumann Nándor, Pintér Sándor, Domokos László és Kreischer Nelly.
A vecsési
Bálint Ágnes Kulturális Központ könyvtárterme már megtelt, lelkes érdeklődők várták a műsort, Dedik János Krúdy és A.R.T díjas író Kalaptürelem című könyvbemutatóját.
Az önálló est házigazdája, a
G. Ferenczy Hanna Irodalmi Kör vezetője Szénási Sándor költő volt.
A műsor nyitószáma:
Cser Erzsébet magánénekes előadásában, az Álmodó Tiszapart című magyar nóta volt. A nagy hangterjedelmű szoprán szólista énekesnő jellegzetes hangja betöltötte a könyvtárat, s plasztikusan vetítette elénk a magyar rónát. E szívhez szóló dalt vastapssal jutalmazta a közönség.
Ezután
Szénási Sándor kötetlen beszélgetés formájában mutatta be Dedik Jánost, az érdeklődők megismerkedhettek az író munkásságával, hobbijával. Beszélgettek pályafutásáról, írásairól, megjelent 7 kötetéről.
Majd ismét betöltötte a könyvtártermet
Cser Erzsébet csodálatos hangja, aki a Nem, nem bánok semmit sem című sanzont énekelte, s máris Párizsban érezve magunkat, ismétlésig tapsoltuk vissza a művésznőt.
Az est második részében, novellák hangzottak el a
Kalaptürelem című kötetből. A könyv kerettörténete, hogy az író kalapgyűjteményének darabjai saját életútjukat mondják el.
Az előadók felolvasásukkor, a témában szereplő kalapot viselték.
Dedik János:
Egy különös álom, Kalapgyűjteményem története.
Stancsics Erzsébet:
Parafakalap,
Pintér Sándor:
Matrózsapka, Cowboykalap
Molnár Piroska :
Török kalap
Domokos László:
Babaszék, Saci
Neumann Nándor:
Légiós sapka
László Elemér:
Tű, cérna, sapka
A felolvasások zenei hátterét
Neumann Nándor zongorajátéka biztosította, az előadások között pedig énekszámokat adott elő (A pénzemet én máma mind elmulatom).
Végezetül versek hangzottak el,
Neumann Nándortól, Kosztolányi: Akarsz-e játszani?, Stancsics Erzsébet tolmácsolásában: Dedik János: Mit szeretnék?, és az est záróakkordjaként a 90 éves Barta Erzsébet előadóművésztől, a Hadd maradjak még a földön című. már meg is zenésített Dedik vers. Barta Erzsike ráadásként Szép Ernő: Gyermekjáték című versével zárta az est irodalmi részét, amit percekig tartó tapssal köszönt meg a lelkes közönség.
A műsor végén a vendégek felpróbálhatták a kalap-gyűjtemény kiállított darabjait, és fotók készültek róluk.


A videókat a cikk írója készítette prezentációk és kamerával rögzített felvételek ötvözésével 8 önálló, a Youtube csatornáján megtalálható részletben, egyenként mintegy 10-15 percnyi terjedelmekben. Ez a videó készítési módszer önmagában véve érdekes és ritkán alkalmazott megoldás. További érdekességnek szántuk, hogy - a szerző hozzájárulásával - a nyolc videóját (vágások nélkül) egybeépítve jelentettük meg oldalunkon.
hirek18.hu .. Szerkesztőség

Az oldalt írta és az alap-videókat készítette: Kreischer Nelly .............................................................................. Vissza a fő oldalrta