18. Kerületi Hírek

Keresés


A tartalomhoz

Elhunyt Steve Jobs

Steve Jobs egyesítette a technológiát és a művészetet
A vatikáni napilap, a L'Osservatore Romano is megemlékezik Steve Jobsról, az Apple kedden elhunyt megalapítójáról. A lap szerint Jobs "olyan látnok volt, aki egyesítette a technológiát és a művészetet".
A lap arra is emlékeztetett: az 56 éves korában, hosszú betegség után, hasnyálmirigyrákban elhunyt cégvezető a "Szilikon-völgy forradalmának egyik vezetője és szimbóluma volt". Jobs valójában "nem volt sem szakember, se vállalkozó. Tervező sem volt és matematikus sem. És tipikus stréber vagy showman sem. Kalóz volt vagy úttörő? A történelem lesz a bíró. Zseniális találmányai velünk maradnak" - írja nekrológjában a L'Osservatore Romano.

Steve Jobs 1955-ben született, és fiatal édesanyja örökbe adta, mivel apja ellenezte kapcsolatát barátjával. Mikor meghalt Jobs nagyapja, szülei végre összeházasodhattak, de akárhogy is próbálták, nem tudták visszaszerezni gyermeküket az örökbe fogadó szülőktől.

A Wikipédia róla szóló szócikke szerint Jobs 1976-ban Steve Wozniakkal és Ronald Wayne-nel közösen megalapította az Apple Computert. Sokan tartják a számítástechnika egyik úttörőjének, aki meglátta a lehetőséget a grafikus felhasználói felületben (GUI) és az egérben, mellyel egy Xerox PARC-bemutató alkalmával találkozott. Jobs irányítása alatt fejlesztette ki az Apple Computer a cég egyik fő termékét, az Apple Macintosh számítógépet.

1985-ben hatalmi összetűzésbe került az Apple társtulajdonosaival. Ennek következtében megalapította NEXT néven ismert saját cégét, amelyet 1996-ban felvásárolt az Apple.

1986-ban felvásárolta az animációs filmeket készítő Pixar Animation Studios-t, ettől fogva ő volt a cég elnök-vezérigazgatója. A Pixar munkája többek közt a Toy Story - Játékháború és a Némó nyomában. 2006-ban a Pixar feletti tulajdoni jogáért cserébe részvényeket kapott a Walt Disney-ben, amivel ő lett a Disney legnagyobb egyéni részvényese.

Jobs 2009 januárjában egészségügyi okokra hivatkozva féléves szabadságra ment. Mint később kiderült, 2009 áprilisában májátültetése volt, melyből sikeresen felépült, és ez év júniusában pedig újra munkába állt. Az Apple-höz kapcsolódik az iPod, az iPad és az iPhone kifejlesztése is. Jobs úgy lett a világ egyik leggazdagabb embere, hogy sosem kért és sosem kapott állami támogatást.

Jobs 2011. augusztus 25-én hajnalban egy rövid levélben bejelentette lemondását az Apple vezérigazgatói posztjáról. Helyét Tim Cook, az Apple értékesítésért felelős alelnöke, illetve Jobs hosszú betegszabadságai alatt a vállalat operatív vezetője vette át. Jobs nem távozott az Apple-től, megmaradt az igazgatótanács elnökének és Apple-alkalmazottnak. 2011. október 5-én, családtagjai körében, békességben hunyt el.
Magyar Kurír .......................................................................... Vissza a fő oldalra