18. Kerületi Hírek

Keresés


A tartalomhoz

Fájdalmas búcsú

Fájdalmasan búcsúznak a hívek a papjuktól
2013. június 6-ra virradóan elhunyt Pestszentimre hajdani lelkipásztora, Szigetvári Imre atya. 1971-72-ben, majd 1975-76-ban volt itt káplán és 1976-tól 1986-ig plébános. 1959. június 21-én szentelték pappá. Mint nyugdíjas, napjainkig részt vett a pestszentimrei szertartásokon, néha vasárnapi szentmisét is bemutatott. Amikor megláttuk őt ilyen alkalmakkor, a régebbi idők emlékképei idéződtek fel.
Szegeden végezte a szemináriumot. Spirituálisa, lelkivezetője, a papi életre felkészítője a mély lelkiéletet élő Magyar Károly, a híres Hunya Dániel jezsuita páter tanítványa volt. A szegedi szemináriumban arra készítették fel a növendékeket, hogy a pap a rábízott hívekért felelős, életét fel kell áldozni a híveiért, az Úr népéért. Magyar Károlyt 5 éven keresztül - a teológiai tanulmányi ideje alatt - minden este hallgathatta. A spirituális beszédéből a kispapok megérthették, hogy első sorban nem sok papra van szükség, hanem jó papokra. Akik nagy dolgok vállalására is képesek. Akár arra is, hogy engesztelésből gyógyíthatatlan betegségeket, szenvedést kérjenek magukra az Úrtól. Ezt azzal a figyelmeztetéssel mondta, hogy: "Tisztelendő urak! Ha ezt a nagylelkűségi imát őszintén elmondják, az Úr szavukon fogja fogni önöket. Úgy hogy csak az mondja el, aki teljesen felkészült már erre."
Nem tudhatjuk, hogy Szigetvári Imre atya kispap korában, vagy később vajon elmondta-e ezt a nagylelkűségi imát, de azt tudjuk, hogy gyógyíthatatlan betegséget kapott és sok szenvedés után szólította magához a Teremtő.
Imre atya! Örülünk, hogy ismerhettünk téged, hogy itt voltál közöttünk, hogy részt vehettünk az általad bemutatott szentmiséken.
Köszönjük az értünk mondott imáidat, az értünk végzett munkádat, tanításaidat.
Köszönjük verseidet, a 11 és egy utánnyomású kötetedet.
Most elmentél, a túlpartra átjutottál. Reméljük, válasz érkezik tőled, de ne félj, nem felejtünk el - mint ahogy Te írtad Palackposta című versedben:
"A nyugdíjasok kék szigetén élek,
Ahol csak ritkán köt ki egy hajó,
Az ismerősök elfelednek, félek,
Néhány Palackot venni volna jó.

Üzenni bennük: gondolok reájuk,
Az életemnek részét képezik,
S ha pár közülük a túlpartra átjut,
Remélem, akkor válasz érkezik."
......................................... (2011.03.03.)

Pap-tanítvány búcsúja

Az én örökségem...

1991. augusztusa volt, a pápalátogatásra készült az ország, én pedig a bérmálkozásra, amikor Szigetvári Imre atya személyében új plébánost helyezett a Püspök Úr, Vecsés-Felsőtelepre.
A pápalátogatás öröme ezzel csak fokozódott, a felsőtelepi templom híveiben. Sokan készültünk akkor a bérmálkozásra, a lányok felolvastak a szentmiséken, de a középiskola elszólította őket Vecsésről, így 1993-tól egyedül maradtam felolvasó és főministráns a nagymiséken és hétköznapokon, miközben már az én utam is a papság felé vezetett.
Imre atyának a nyitott gyóntatószékben a szentmisék előtt zsolozsmázó a papi élet hűségét sugárzó alakja mélyen az emlékezetembe ivódott. Nagyon jó volt neki ministrálni és segíteni ünnepélyesebbé tenni a liturgiát. Ez azért volt könnyű, mert készületlenül soha nem kezdett Szentmisét, minden könyv kikeresve Szentmisére készen állt, és messzemenően megtartotta a szertartások végzésének rendjét, soha nem volt rögtönzés, kihagyás, rövidítés, egyszerűsítés, így öröm volt a ministrálás és ezzel nagyon meg is szerettem a liturgiát.
A közös kirándulások közül nagyon élénken él emlékezetemben a Pestszentimre-Makkosmáriai kirándulás, ahol a pestimrei templomban délben kézzel húztuk a nagyharangot.
Nagyon jó volt tanulni verses pásztorjátékait, amelyeket ma is szívesen terjesztek a hitoktatók és a papok körében.
Prédikációinak találó hasonlatai és fordulatai mind a mai napig ott élnek az én igehirdetésemben is, köztük nagyon sok szóról-szóra. Amikor jeleztem azt a szándékomat, hogy szeretnék orgonálni tanulni, megengedte, hogy a plébánia egyik harmoniumát hazavihessem és személyesen vette meg nekem a Szent Vagy Uram! és az Éneklő Egyház kottáit Pesten. Aztán előbb a keresztutakon, majd a májusi litániákon és végül a szentmiséin is orgonálhattam.
Ez a messzemenő támogatása elkísért azután a szemináriumi évek alatt is, egyik mondata most is itt cseng: "Azért adok, te is adj majd a tiédnek." Ez pedig különösen is aktuális, mert pont most az ő halálával lesz nekem is kispapom.
Amikor 2004-ben közeledett a papszentelésem és az első szentmisém napja, úgy döntöttem nem akarok és nem kérek fel mást újmisés szónoknak bármekkora szokás is ez, csak Őt, hiszen mellette jutottam el az oltárig. Első szentmisémen mondott prédikációjának végén felolvasta az erre az alkalomra írt versét (verses köteteibe sosem jelent meg), amelyben ott volt saját papi hitvallása is, és amelynek legszebb sora így hangzott: "... ne nézd mi az én érdemem, mert minden, minden csak kegyelem..."
Az én örökségem, a hűséges papi élet életpéldája, a szertartások szépsége és előkészítettsége, a felkészült igehirdetés és a csendes feltűnés nélküli támogatás.

Soha el nem múló tisztelettel és szeretettel:

Marti József
plébániai kormányzó
Buják

Imre atya! Nyugodj békében, az Örök Világosság fényeskedjék néked!

vivere ........................................................... Vissza a fő oldalra