18. Kerületi Hírek

Keresés


A tartalomhoz

Fehér József est

Fehér József est a Rátkai Klubban

A Hódmezővásárhelyen élő Fehér József szeptember 29-én 18 órakor mutatta be a legújabb Szívből-JÖVŐ című novellás kötetét. A kötet jeles évfordulóra, a hatvanötödik születésnapjára jelent meg és Budapesten most e patinás épületben, a nagy múltú Rátkai Klubban debütálhatott.
Kanizsa József, mint házigazda köszöntötte a közönséget, a meghívott vendégeket, üdvözölte Fehér József feleségét, Erzsikét és a megjelent fotósokat. Németh Nyiba Sándor "Szabadnak születtem" című megzenésített versét adta elő, a szokásos szép orgánumával. Majd Apró Szilvia előadóművész és gyermeke, a hét éves Potika Dániel Jácint gyermekversekkel lepték meg a szerzőt és a közönséget. E szép meglepetésszerű bevezető után Kanizsa József felolvasta Fehér József SZÍVEM SZERINT című versét, amiben benne van a szerző életútja, a hite, a szeretetet, a jövő-vágya... E kis bevezetők után mutatta be a tíz kötetes szerzőt, aki a hatvanöt év alatt szép és értékes utat tett meg. Jórészt elérte, amit ez idő alatt el lehetett érni. Tagja az Óbudán működő Krúdy Gyula Irodalmi Körnek, a Kárász József Alapítvány elnöke. Megalapította a Kárász József Irodalmi Kört, néhány évig elnöke is volt. Most tiszteletbeli elnöke. Tagja a Szegedi Írószövetségnek, és kettő éve a Magyar Kultúra Lovagja címet is megkapta. MINSZ nagydíjas író, Krúdy-bronzemlékérmes költő, újságíró, volt művelődési ház vezető, Hódmezővásárhelyen a helyi kiállításokon tárlatvezető... Ír gyermekverseket, meséket, novellákat, verseket és ez évben a tizedik kötete, a Szívből-JÖVŐ novelláskötet jelent meg. Évek óta szervezi a csongrádi falvakban a Kultúra Lovagrend égisze alatt az EURÓPA Kultúra Napját.

Fotógaléria

Ebben az évben éppen október 2-án Székkutas ad otthont az EURÓPA KULTÚRA NAPJA rendezvénynek, ahol a Magyar Kultúra Lovagjai adnak műsort a helyi Nyugdíjas Klub és versmondókkal, Kamilla Dalkörrel és Ballás Mária üveg és ikon festő kiállítását nyitja meg Fehér József. E széleskörű bemutatás után a kötetből nagy átéléssel szemelvényeket olvasott föl Apró Szilvia és Németh Nyiba Sándor egy-egy megzenésített verset adott elő. S még közreműködött Szöllősi Dávid műfordító, mandolinos, aki meglepte Fehér Józsefet és a közönséget egy ideillő Petőfi Sándor verssel: Szülőföldemen című vers elmondásával. Fehér József is erre a versre nagyon is hasonló versével válaszolt: Őseimnek útját járom. Nagyon nagy tapsot kaptak mind a ketten.
Fehér József "arc poeticának" tartja, a novellákban a múlt megőrzését és hogy az itteni tájszólás, az "ő"-ző nyelvezet ne vesszen veszendőbe. Ezért több novellában is alkalmazza, így jeleníti meg a párbeszédeket. A jövőről így válaszolt Fehér József:"...a vásárhelyi, Kertvárosi Katolikus Általános Iskola ez évben ünnepelte fennállásának negyvenedik évfordulóját és mint, helyi írót kértek föl, hogy írjak egy színdarabot, amit majd az iskola diákjai adnak elő. A színdarab címe: Mentsük meg Tomit, két felvonásos színdarab, és nagyon nagy sikerrel, többször, többszázas közönség előtt adták elő a meglepetésemre. Most ezt a színdarabot picit átdolgozva jelentetem meg könyvalakban, remélem karácsonyra elkészül. Ez lesz az új meglepetés az Olvasó közönségemnek, s talán a diákoknak is és reménykedek a sikerben." Az estet, Németh Nyiba Sándor: Kaptál egy esélyt című megzenésített vers előadásával zárták le, mely nagyon hangulatos, már-már családias közvetlenséggel, beszélgetéssel, novellák felolvasásával, megzenésített versek elhangzásával zárult a Közönség megelégedésére.
Közreműködött: Apró Szilvia előadóművész, Potika Dániel Jácint diák, Németh Nyiba Sándor Csepel Örökség-díjas költő, zeneszerző, többszörös olimpikon, a Civil Rádió szerkesztője, Szőllősi Dávid műfordító, mandolinos és ez estet levezette Kanizsa József író, költő, a Magyar Kultúra Lovagja, Kőbánya Díszpolgára.
A szerző köszönetét fejezi ki a Rátkai Klub igazgatójának,
Zalka Ilonának, az est otthont adójának, hogy e patinás épületben, teremben tarthatta meg a szerzői estjét.
Lejegyezte: Kanizsa József
Fotó: Kanizsa József, Németh Nyiba Sándor, Skerlák Iván, Slezák Mária .............. Vissza a fő oldalra