18. Kerületi Hírek

Keresés


A tartalomhoz

Fényözön áradt Érden

Fényözön áradt Érdre
2015. augusztus 14-én Érden közel azonos időben két helyszínen is tárlatmegnyitó volt. A Szepes Gyula Művelődési Központban Bálint Imre festőművész "Életöröm" című kiállításának megnyitóján, a Városi Galériában pedig P. Boros Ilona grafikusművész kiállítás megnyitóján vehettek részt az érdeklődők.
Én, a KÉK (Képzőművészek Érdi Köre) egyik alapító tagjának, Bálint Imre festőművésznek a kiállítását választottam. Ismertem már néhány Bálint-festményt, és kíváncsian vártam egy nagyobb, önálló kiállítást.
Bálint Imre képei "anaformikus" festmények. ( Anafora = visszautalás).
A festő elmondta, hogy alkotásai nem szándékos téma-választásúak, hanem spontán, a tudatalatti leképezései.
Isteni kegyelemnek tekinti alkotó tehetségét.
Minden kiállított képe üde színkavalkád, de nem tudunk a képre pillantva egyszerűen tovább lépni. Kényszerít megállni, figyelni, s izgatottan rátalálni a háttérből kibontakozó, megélt élmények, mély értelmű gondolatok képi megtestesülésére. Az így megjelenült alakok, formák, fogalmak már nem csak az alkotó élményanyaga, hanem mintegy az általunk megélt, mélyből felszínre került emlékek, élmények ötvözete.
A festőművészt és a tárlat anyagát bemutatta:
Majorné, Bániczki Julianna művésztanár.
Az est hangulatát az IRKA tagok versei, és
Horváth István gitárral kísért énekszámai is színesítették.
A jó hangulatú megnyitó ünnepség után gazdag "terülj asztalkám" mellett beszélgetett még sokáig a vendégsereg.
Írta: Kreischer Nelly ................................................. Vissza a fó oldalra

Videót készítette: Kreischer Nelly