18. Kerületi Hírek

Keresés


A tartalomhoz

Halottak napja 2016

Széljegyzet halottak napjához
Találkozásaim a halállal, rendkívül színesek. 26 éves lehettem, amikor közvetlen szomszédom, Szabó Józsi bácsi meghalt. A jó öreg súlyos bélrákban szenvedett, de fiatal korában tagadhatatlanul mozgékony és segítőkész ember volt. Nekem is gyakran segített a kerti munkákban, örömmel kaszálta az udvaromat és gyűjtötte a szénát állatainak. Kölcsönösen tiszteltük és szerettük egymást. Feleségével, Panni nénivel szép házasságban éltek, gyermekeiket felnevelték, unokáikat segítették.
Egy napon épp haza érkeztem, amikor Panni néni kiabálva rohant át hozzám. - Jöjjön hamar, mert a férjem épp most halt meg és segítsen megmosdatni és felöltöztetni - kérte rimánkodva. A meglepetéstől és megrendüléstől nem találtam szavakat, de természetesen indultam segíteni.
Életemben ekkor láttam először halott embert közelről, sőt érintettem, magamhoz szorítottam, tartottam, hogy felesége tudja mosdatni és öltöztetni. Soha nem felejthető érzés, megtapasztalás volt, ami azóta is gyakran eszembe jut.
Hasonló élményem kapcsolódik szeretett nagynénémhez. Bözsike nénit a krematóriumában látni; amint a hihetetlen erősségű hő hatására idős, elgyötört, alig 150 centiméter nagyságú teste vörösen izzva ívben meghajlik, felegyenesedik, amit egyáltalán a kis kémlelő ablak engedett ebből látni. Végezetül hideg zuhanyként hatott az égetést végző szakember felszólítása, - kérem, távozzanak, tovább már nem lehet maradni! - Nagymamámmal, Bözsike néni ikertestvérével ekkor némán elhagytuk az égetőt.
Ja, és szeretek temetőben járni. Olvasom a sírfeliratokat. Emberi életek, régi történetek, sorsok. Egyik - másikon megkopott betűk, évszám nélküli jelzések, egyszerűen ennyi csak: "mama, papa".
Miért? Talán nekik nem volt nevük? Spóroltak a betűkkel? Egy embernek a sírján is kijár a teljes név, életének kezdő és vég dátuma - gondolom én...
Találkozásaim a halállal, rendkívül színesek, mint maga az emberi élet. Halottak napja, az élők vizsga napja is. "Ember, ne feledd! Voltam, mint ti, lesztek, mint mi" - hirdeti az egyik felirat valahol.

Írta: presster ... ....................................................................................... Vissza a fő oldalra