18. Kerületi Hírek

Keresés


A tartalomhoz

Hoffmann Katalin

Hoffmann Katalin önmagáról:

1950-ben születtem Budapest, és ma is itt élek. Már tanulmányaim során kiderült erős vonzalmam az irodalom iránt, vetélkedőkön, szavalóversenyeken vettem rész, fogalmazásaimmal több díjat is nyertem. 1969-ben publikáltam először az Élet és Irodalom című folyóiratban. Utána több évig "hallgattam".
Irodalmi körökkel való találkozásomat egy költőházaspárnak, Stancsics Erzsébetnek és Szántai Sándornak köszönhetem. Elsőként a Csepeli Tamási Lajos Olvasó Munkás Klub tagja lettem, majd bekapcsolódtam a Kláris folyóirat munkájába, amelyben nem csak verseimet, hanem színházi kritikáimat is közlik. Pécsett az Új Hang című kulturális folyóirat munkatársa vagyok. Részt veszek a Cserhát Irodalmi Kör munkájában, itt az Alföldi Tollforgatók lapjában jelennek meg verseim. Szerzői és előadói esteken veszek részt, valamint másfél éve a Krúdy Gyula Irodalmi Kör Zila Kávéházban rendezett művészeti és irodalmi estjein, két éve Székesfehérváron Simon M. Veronika festőművésznő kiállításainak megnyitóin. Rendszeresen tudósítok Ősi Kovács Imre festőművész tanítványainak kiállításairól. Tagja
vagyok még a Tűzedzők Társaságának és a Fehér Holló Művészeti Körnek. Eddig tíz antológiában jelentek meg verseim, önálló kötetem most van rendezés alatt.


Hoffmann Katalin: Hiszem

Hiszem, hogy van még az a szó,
mely Hozzád bújik és átölel.
Hiszem, hogy miénk még az a szó,
mely megtalál és tűzzel körbevesz.
Hiszem, hogy vigyáz Rád az a szó,
mint partjához szól a tenger.
Hiszem, hogy szívedben ég az a szó,

s ritmusára dobban.
Hiszem, hogy fényt hoz az a szó,
mely álmos szem mögé simítja a hajnalt.
Hiszem, hogy örökké él az a szó
s zeng bennünk, mint végtelen dallam.

S hiszem, hogy hihetek annak a szónak...



Videó: vivere