18. Kerületi Hírek

Keresés


A tartalomhoz

Kanizsa József írói estje

Isten, hit, szeretet
A HIT ereje című kötetének bemutatójával egybekötött szerzői estjét tartotta meg Kanizsa József író, költő a KÖSZI Kő-Caféban szeptember 23-án. Kanizsa József rendkívül termékeny alkotó, megjelent köteteinek száma közel negyven.
Kanizsa József, Kőbánya díszpolgára megállíthatatlan: kis túlzással úgy veti papírra a kicsiknek szóló meséket és verseket, illetve a nagyobbakat megcélzó költeményeket, mint egy gép. Persze ezzel semmi baj nincs, sőt!
A legújabb, a HIT ereje című kötetét szeptember 23-án hétfőn - afféle szerzői est keretében - mutatta be a KÖSZI-ben. De kicsivel több volt ez mint egy "one man show", hiszen mások is szerepeltek: Homolovics Klaudia, a Szervátiusz Jenő Általános Iskola 3.b osztályos tanulója néhány Kanizsa-gyerekverset elevenített fel - parádésan -, Keres Emil színművész pedig a komolyabbakat szavalta el az ő egyedi és utánozhatatlan stílusában úgy, hogy azok valóban érzelmeket generálnak a hallgatóban.
Aztán a pódiumbeszélgetés során kiderült, Kanizsa József sorsa eleve elrendeltetett, hiszen gyerekként édesanyja elég irodalmi munícióval látta el.
- Ő a saját maga költötte meséivel kötötte le a figyelmem. Magával ragadó volt, ilyenkor egy másik, nagyszerű képzeletbeli világba kerültem. Nyolcévesen már olvastam, többek között Petőfi műveit is, amelyek szintén meghatározóak voltak nekem, a lelkemnek. A két irány hatott rám: úgy tízévesen írtam az első versemet - válaszolta a szerzői estet vezető Oszvald György kérdésére.
A hit pedig végigkísérte egész életét, így kézenfekvő volt, hogy ebbéli gondolatait is egyszer megfogalmazza. Mint mondta, anno a szülőfaluja szomszédságában volt csak templom, ahol édesanyja templomszolgaként dolgozott, így neki kisfiúként szinte kötelező volt odajárnia – ez a másfajta világ nem taszította, hanem inspirálta. Később pedig a teológiai tanulmányokat végezett Zsolt fiától kapott könyvekből merített erőt.
A HIT ereje kötetben a régebbi versek mellett újak is szerepelnek. Szerkezete jól tükrözi, hogy a hit nem csak a vallás sajátja, bár ahhoz szorosan kötődik. A jeles napok témakörhöz kapcsolódó, a szeretetről szóló versek ugyanúgy helyet kaptak benne, mint az Istenről, a hozzá szóló fohászokról szóló írások.
Tálas Ernő, a Svéd Királyi Opera tenorja Hegedűs Szabolcs zongoraművész kíséretével énekelt a kötet hangulatához alkalmazkodó dalokat. A bemutató végén, igazolva az alkotói gazdagságot, egy gyermekeknek szóló, verses karácsonyi kifestő füzetre hívta fel a figyelmet Kanizsa József, melyet a Kőbányán is jól ismert Koncz Eta festőművész rajzai tesznek vonzóvá.
Írta: Raffai Ferenc ............................................... Vissza a fő oldalra