18. Kerületi Hírek

Keresés


A tartalomhoz

Kávéházi beszélgetések

Kávéházi beszélgetések - Kun (Qn) György képzőművész
a Zila Kávéházban 2011. október 26-án tizenkilenc órakor kezdte meg a beszélgetést, miután Gálfi Irén újságíró, az est háziasszonya a Szabad Alkotók Köre rendezésében felkonferálta. Azt mondta, hogy minden hónapban egy kerületi alkotó kerül terítékre. A két óra hosszás program úgy szokott lezajlani, hogy az újságírónő kérdéseket tesz fel a soron lévő művésznek, aztán a végén a vendégek is kérdezni szoktak. A mai azonban egy kivételes alkalom lesz, mert Kun György önálló estet fog adni, de a végén maradni fog idő a vendégek számára, hogy kérdéseket tehessenek fel. Előadóművészek fognak közreműködni. A költeményeket
E. Kottek Péter mondja el, gitáron pedig Illés Norbert ad elő.

Kun György
képzőművész azzal kezdte előadását, hogy elmondta, itt a teremben a jelenlévők közül sokan már rég óta ismerik őt. 1966 óta Gitta néni, hajdani tanára. 1970 óta gimnáziumi osztálytársai. Azután azt is megemlítette, hogy amióta elkezdődtek és folytatódnak ezek a "beszélgetések", ő valamennyin jelen volt. Így azután pontosan tudja, hogy jelenleg hol is van... Ez egy nagyon érdekes társaság - fotós, grafikus, zenész, újságíró, tanár, kézműves, szobrász - gyakorlatilag egy szecska társaság. Úgy érzi, hogy a helyén van.

Leírta, amit el akar mondani, hogy az időkorlátot be tudja tartani.

A művész ezek után összefoglalta, felsorolta hogy kiket, milyen témákat hallgatott meg.
Azután arról beszélt, hogy kapott egy érdekes emailt, amely szerint a skorpió jegyébe léptünk. A legnagyobb titkok, a legmélyebb érzelmek és elváltozások időszaka az évnek. A régi énünk meghal és az új pedig megszületik. Valami ilyesmit érzett ő maga is, amikor ezt az estét leírta. Most komolyan elgondolkozott önmagán...

A művész "vallomásai" meghallgathatók a mellékelt videókon.

vivere ............................................................................... Vissza a fő oldalra