18. Kerületi Hírek

Keresés


A tartalomhoz

Kávéházi Esték 2015 január

Ismét Kávéházi Esték a Zila Kávéházban
Elérkezett 2015 első Kávéházi Esték rendezvénye január 15-én a Zila Kávéházba. Ez az Est újra a toll és az ecset ünnepe volt Pestszentlőrincen. Megnyitották Éberling Anikó festőművész kiállítását és bemutatták dr. Vermes György, írói nevén Szeles György: Távolugrás 1000 limerick című könyvét.
Elsőnek
fényesi Tóth János lépett a mikrofonhoz és bemutatta a szereplőket: a festőművészt, a költőt, aztán Németh Nyiba Sándor "félelmetes embert", aki gitározásával színesítette a hangulatot, Tálas Ernőt, a Svéd Királyi Opera tagját és M. Jankó János költőt.
Ezek után átadta a szót
Kanizsa Józsefnek, a Krúdy Gyula Irodalmi Kör titkárának, aki boldog Új Évet kívánva köszöntötte a közönséget, majd beszélt Szeles Györgyről, aki a Krúdy Kör tagja, és akinek különleges verseivel ismerkedünk meg. Ugyanakkor azt is bejelentette, hogy a festőművésznő kiállítását Szeles György fogja megnyitni.
Előtte azonban Tálas Ernő
Petőfi: Befordultam a konyhára című megzenésített versét énekelte el.
Szeles György Anikóval való megismerkedésük elmesélésével, az 5-6 évvel ezelőtti kiállítási eseményekkel kezdte. Akkor egy kis kiállítási teremben Anikó 5 kis méretű, 35 cm x 135 cm-es "csíkokban" készített alkotásai voltak láthatók, amelyek Krisztus szenvedését ábrázolták, a keresztre feszített szenvedő test részleteit.
"Amikor alkotsz, hogyan alkotsz?" - kérdezte aztán a festőművészt.
"Nehéz erről beszélni, sok fajta témában szoktam gondolkozni és dolgozni. Különbség van a között, ha megrendelésre dolgozom, vagy kiállításra készülök" - kaptuk a választ.
Majd elmondta, nagyon fontos szempont, hogy hová fognak kerülni a képek. A Zila Kávéháznak örült a művésznő. Gyermekkori emlékei fűzik ide. Örömmel hozta ide képeit, amelyekből négy önarcképet is lehet látni, de a Petőfi pályázatról is hozott anyagot, és mivel a magányossággal sokat foglalkozik, a magányosság ábrázolását is kiállítja most.

A festészeti téma után, az irodalmi rész bevezetőjeként Németh Nyiba Sándor "Lent a parton sétáltam" kezdetű dalát énekelte el - gitár kísérettel.

Bódai Soós Judit író, költő bejelentette, hogy Szeles György: Távolugrás 1000 limerick című könyvéről fog beszélgetni a szerzővel.
Első kérdése az volt, hogy "mi is az a limerick"?
"A limerick olyan öt soros vers, - az angol csasztuskának egyik válfaja - amely
a-a-b-b-a rímképlettel rendelkezik. 9-9-6-6-9 szótagszámú, amit a magyar nyelvben nem kellemes teljesíteni" - kaptuk a választ a kérdésre.
Ezért a szerző úgy döntott, hogy e dologban rugalmas lesz és az egy szótagtól 15 szótagig szabadon fogja képezni a verseket - a rímképlet megtartásával.
A műfaj csipkelődő, gúnyolódó, sőt akár még pikáns is.
A kötet 2012-ben jelent meg a Szófia Kiadó gondozásában, amelyből számos "illusztrációt", számos verset olvastak fel a közönség nagy elismerésére, és amelyek meghallgathatók fenti videónkban.
vivere ..................................................................................... Vissza a fő oldalra