18. Kerületi Hírek

Keresés


A tartalomhoz

Kávéházi Esték 2015 október

Október 15-én ifj. Zila László nyitotta meg az estet, köszöntve a közönséget, akik ezen az esős őszi napon megtisztelték az est főszereplőit.
Kanizsa József házigazda is köszöntötte a közönséget és Skerlák Mayer Ibolya festőművészt, Stancsics Erzsébet írót, költőt, aki az őszi hangulatnak megfelelő festményekről, a festőművész életéről beszélt, kiemelve a művésznő tehetségét, szorgos tanulását, mert öt év alatt több kiállításra való festmények kerültek ki a keze alól. Tájképek, csendéletek, portrék. Skerlák Mayer Ibolya nem titkolta, hogy az unokája révén került Simon M. Veronika Nagymező utcai tanodájába, s ott kedvelte meg a festészet szépségét, varázsát. Ahogy ő mondta "szerelmese lettem a festészetnek." Elmondta, hogy azóta több kiállítása is volt. Már itt a Zilában is állított ki, és mindenhol sikere volt a festményeinek. A festmények közül már külföldre is elvittek néhányat a műgyűjtők. Stancsics Erzsébet nagy szeretettel ajánlotta az itt látható mintegy 70 festményt a tárlatlátogatók figyelmébe.

Stancsics Erzsébet bevezetőjében elmondta, Skerlák Ibolya több, mint 47 évig az egészségügyben dolgozott, amikor is nem volt lehetősége művészeti alkotásra, hiszen szakmája egész embert, odafigyelést igényelt, és nem kedvezett a művészetekben való elmélyülésnek. Érdeklődése viszont a festészet iránt évek múltával is töretlen maradt, és jó sorsa összehozta Simon M. Veronika festőművésznővel, de rendíthetetlen energiával tanul a kortárs művészektől is. Varsányi Irén festőművész nagy hatással van munkásságára. Első Kiállítását Magyar Ari festőművész rendezte 2012-ben Pesthidegkúton, aki szintén szakmai tanácsokkal látta el. A festmények témáját illetően, Ibolya elmondta, hogy nagy "virágbolond" nem csak nevelni, szereti festeni is őket, a természetet. Terveiről hallhattuk, hogy Csillag László, a TAMA irodalmi Kör vezetője 2016-ban rendez kiállítást neki, és Nagykanizsáról is kapott felkérést.

Fotógaléria - Skerlák Mayer Ibolya festményei
Felvételeket és a galériát készítette: Kreischer Nelly

Az est irodalmi részében Földesdy Gabriella írót Regényi Ildikó írótárs mutatta be, ismertette az írónő eddigi munkásságát, s hogy hol, melyik társaságnál aktívan tevékenykedő tag. Külön megemlítette, hogy a KLÁRIS égisze alatt működő Élhető Világ Irodalmi Körben együtt tevékenykednek, vezetik le az esteket minden hónap első és harmadik keddjén a Csengery utcai FÁKLYA Klubban.

Földesdy Gabriella bevezetőjében elmondta, magyar-könyvtár szakos tanár és már egyetemi évei alatt is írt, többnyire recenziókat, amelyek lapokban meg is jelentek. A 80-as évektől foglalkozott Németh Antal munkásságával, e tárgyú írásai szintén megjelentek újságokban, szaklapokban, folyóiratokban. Ez időben két Főiskolán is volt óraadó tanár.

Először az Egykoron Bácskában éltek című könyvet mutatták be. E könyv tulajdonképpen az írónő édesanyjának állít emléket, a bácskai emberek életét, szokásait, sorsát dolgozta föl, tényszerűen, és tette közkinccsé az olvasók részére. Földesdy Gabriella már Budapesten született, mégis úgy érezte, hogy az őseinek, e bácskai földön élő magyaroknak emléket kell állítani.

Kötetének szociográfiai mélysége megrendítő. Regényi Ildikó kérdésére, "mért tartottad fontosnak, hogy a bácskai szeretteid sorsa több generáció óta, ilyenfajta mélységben és érzékenységgel megjelenjen?" 'Ez egy öntudatlan folyamat volt.", - mondta az író. Amit gyermekkorban édesanyja többször mesélt, kibeszélt magából, hogy a nagyszülők birtokán milyen volt az élet, így idősödve már értette, át tudta élni, és édesanyja halála után úgy érezte, meg kell írnia édesanyja családjának történetét. Regényi Ildikó és a szerző előadásában részletek hangzottak el a könyvből.

Fotógaléria - az est résztvevői, a környezet
Felvételeket készítették: Skerlák Iván és presster, galériát szerkesztette: vivere

A második könyv bemutatója előtt Regényi Ildikó feltette a kérdést: "mi vonzott a színházhoz, a drámákhoz..., nagyszerű ösztönnel sokszor recenzióval vezeted be mondanivalódat..., ettől különösen olvasmányossá válik mindaz, amit meg kívánsz osztani. Tehát: miért ez a műfaj?"
"Egyetemista koromban már elköteleztem magam a színház világával, 1986-ban
"A Vígszínház háziszerzői" címmel védtem meg doktori disszertációmat... Végre azt a területet művelhetem, ami leginkább érdekel, a színházi kritika írása." - Hallhattuk a választ.
A
Körkép színházi estékről című kötet a színházi kritikákat gyűjtötte csokorba, és jelentette meg könyv alakban. A beszélgetésből kiderült, hogy mintegy 111 kritikát jelentetett meg a 294 oldalas könyvben. (Hét év, 111 színikritika, a számmisztikában e számoknak is van jelentősége.) Ahogy a szerző írja a fülszövegben: "A kritika írás régi műfaj, és akkor is élvezhető, ha olvasója nem látta a szóban forgó színházi előadást, de egy beszámoló alapján el tudja képzelni. Ezek a Színházi kritikák - és az utánuk következő Színházi kaleidoszkóp - úgy véljük, képesek arra, hogy felkeltsék az olvasó képzeletét, sőt érdeklődését mindazzal kapcsolatban, amit még nem látott, nem hallott, vagy látott és hallott és most olvashat is róla." Végül, a szerző, a készülő Herczeg Ferenc monográfiájából olvasott fel egy hosszabb részletet.
E különleges esten a jelen lévő közönség nagyon szép festményekben gyönyörködhetett, és megismerhette a bácskai emberek népies viselkedését, életét és a színházi életbe is a kritikus szemével kapott bepillantást, új élményeket a jelen lévő szép számú közönség.
Az esten felolvasással közreműködött
Tárkányi Imre és Tálas Ernő, a Svéd Királyi Operaház tenorja gyönyörű hangjával kényeztette el a közönséget. A kiállítás megnyitó és irodalmi est Barta Erzsébet előadóművész Váci Mihály: Még nem elég című versével és tombolával zárult. Tombolán Szeles György költő volt szerencsés, Skerlák Mayer Ibolya : Tavasz című festményét nyerte el.
Az est most is vastapssal zárult. Gratulálunk a festőművésznek, a szerzőnek és közreműködőknek.

Tudósítottak: Kanizsa József és Kreischer Nelly
Fotó: Skerlák Iván, Kreischer Nelly, presster

hirek18.hu ...................................................................................................... Vissza a fő oldalra