18. Kerületi Hírek

Keresés


A tartalomhoz

Király Lajos Csepelen 2015 március

Király Lajos költői estje a csepeli Tamási Lajos Irodalmi Klubban 2015. március 10-én
A jelenlévőknek sokáig emlékezetes marad ez az irodalmi összejövetel, mert mind tartalmilag, mind hangulatilag nagy hatással volt a hallgatóságra.
Nem csak egy nagyszerű, jó tollú költő új arcával ismerkedhetett a közönség 3 kötetéből történt szemezgetés alapján, hanem emlékezések formájában az elmúlt Nőnap és a közeli március 15-i ünnep hangulata is jelen volt.
Bevezetésként
Lengyel Géza, az Irodalmi Klub vezetője, üdvözölte a vendégeket. Szántai Sándor, a hagyományokhoz híven, Tamási Lajos verset olvasott, majd László Elemér és Lengyel Géza a Nőnap alkalmából, saját versével köszöntötte a hölgyeket.
"A szerző irodalmi életrajza" címmel
Regényi Ildikótól hallottunk részletet Király Lajos "Változatok a csöndre "című kötetéből.
Ezen bevezető után, a költő is elmondta nőnapi köszöntőjét, beszélt 3 utóbb megjelent könyvének keletkezési körülményeiről, tartalmukról és kiadójáról, majd vers-előadások következtek Lengyel Géza válogatása szerint, Király Lajos és a klubtagok
tolmácsolásában.
A könyvek sorrendben: Négy E. (Válogatott versfordítások -2014), Hangok és hangulatok (2014), valamint Változatok a csöndre (új és válogatott versek, versfordítások - 2015).
Elsőnek a Hangok és hangulatok című kötetből "Álmomban zongoráztam" és a "Micsoda fény" című verseket Lengyel Géza olvasta fel.
Hosszú lenne sorolni az előadott verseket, lehetne szép jelzőkkel tűzdelt mondatokat írni, de a költemények hangulatát, az est magával ragadó légkörét nem tudják a papírra vetett szavak visszaadni. Ahhoz, hogy fogalma legyen az embernek az est fennköltségéről, hallgatni kell a verseket. A mellékelt videón részletek adunk közre.

Írta:
Kreischer Nelly ...................................................... Vi Vissza a fő oldalra

Videófelvétel: Kreischer Nelly