18. Kerületi Hírek

Keresés


A tartalomhoz

Kitüntetések tagsági igazolványok

Kitüntetések és tagsági igazolványok átadására
került sor a Krúdy Gyula Irodalmi Kör igazi törzshelyén, Óbudán a Krúdy Gyuláról is híressé vált Mókus u. 22-ben, a Kéhli Vendéglő nagy termében - ahol az író emléktáblája is megtalálható - 2014. október 9-én délután. Az eseményre ide gyülekezett a Kör vezetősége, a tagok és a vendégek. A régi, híres, művész-tagok és a most belépésükre váró új tagok is. Már a bejáratnál az egyik régi művész-tagon - a tagság legidősebb seniorján: Antalfy Istvánon - akadt meg a kameránk lencséje. A 90 éves írótól azt kérdeztük, hogy mi a hosszú élet titka. Ugyanezzel a kérdéssel huzakodtunk elő - még a hivatalos műsor elkezdése előtt - egy másik régi művész-tag, a 88 éves Tálas Ernő operaénekes esetén is.

Frappáns válaszaik megtalálhatók alábbi, az összejövetel fontosabbnak vélt részleteit tartalmazó videónkban.

Úgy éreztük, legalább egy belépésre várakozó (fiatal?) íróval is készítenünk kell egy rövid villám-interjút. Ezért Winczheim Tibor író, költő, műfordítóhoz fordítottuk kameránkat. Ő is megtalálható az imént említett videóban.
A műsor Tálas Ernő
Deres már a határ kezdetű dal eléneklésével kezdődött.
Ezt követően
Kanizsa József, az Irodalmi Kör titkára emelkedett szólásra, akitől megtudhattuk, hogy jelenleg Krúdy Gyula 136. születési évfordulóját ünnepeljük és ezért az ő tiszteletére emlékművét megkoszorúzzák.
A megemlékezés koszorúit először a Felvidékről érkezett vendégek: Szécsénykovácsiból a Krúdy család emlékét őrző
Filip József polgármester,
Z. Urbán Aladár, a Palóc Társaság elnöke és Balogh Gábor, a CSEMADOK Nagykürtösi Területi Választmánya elnöke, majd Kanizsa József.
A koszorúzások után
Király Lajos, a Krúdy Kör elnöke Krúdy Gyuláról megemlékező beszédét mondta el, amelyben felolvasta Ady Endre Krúdyhoz írt Öregszünk, öregszünk, öregszünk című versét:

Most tán állnánk meg,
Nem cél, nem pálya:
Ez a világ leghűlyébb
Komédiája,
Jaj, öregszünk, öregszünk, öregszünk.

Voltak már jók is
Erényben, bűnben,
Kedves, jó kis asszonyok
Az életünkben,
De öregszünk, öregszünk, öregszünk.

Vers után próza következett. Tárkányi Imre: Szindbád legújabb utazása... című remek, az alkalomhoz nagyszerűen illeszkedő novelláját a szerző olvasta fel:
......Szindbád, a hajós nyugodt léptekkel igyekezett a Duna-partról a Mókus utca felé. Most éppen egyedül élt. Majmunka, a kedves, középkorú nő kiadta az útját. Egy táncosnő miatt. Szindbád érezte, tudta, hogy vétkezett. De mit tegyen? Ilyen volt. Szerette a nőket. Egy séta, szelíd kézfogás... Némán ülni valahol a temetőben. Hóesés közben nézni a csendes sírokat, melyek alatt asszonyok, férfiak rejtőznek. Figyelni az alkonyi árnyakat, melyek a kopasz füzek alatt tovalebbennek...
...... Igen, Szindbád ilyenkor úgy érezte, hogy érdemes élni. Ezekért a pillanatokért. A mosolyért, mely egy tovatűnő arcról felé suhant. Az ablakok mélyéből - a homályból - halk zene szólt. Zongora elhaló akkordjai... Egy szomorú melódia. A kéz, amely játszotta, tegnap még őt ölelte.
......A Mókus utca most is olyan volt, mint akkor régen, amikor az Író arra járt. Az Író, Szindbád atyai jó barátja, testi-lelki cimborája. Ő fogta Szindbád kezét, ha asszonyok haját símogatta. Az Író irányította lépteit, intézte el: mikor, hová utazzon... Együtt ültek a Kéhli Vendéglő asztalánál, és itták a bort. És együtt kanalazták Majmunka konyhájában a finom, aranyló színű húslevest.... Íze még most is Szindbád szájában volt.
......A Kéhli asztalain gyertyák égtek. Megannyi lobogó-lángoló kandeláber. A magas támlájú székeken idegenek ültek. Szindbád számára ismeretlen arcok, soha nem látott figurák... Szindbád nem ismerte őket. Leült az első székre. Várt. A falon koszorú, a színes szalagon aranyló betűk. Emlékezés. Valaki beszélt. Az Íróról - a testi-lelki jó barátról. Szindbád elérzékenyült. Milyen jó az emlékezés. Egy régi barátra, az Aranykéz utcai szép napokra, a nőkre, akiket már régen elfelejtett... Valaki egy könyvet szorongatott a hóna alatt, borítóján az Író arcképe. Mintha mosolyogna rá. És halkan mondaná: Szindbád, még nem késő! Hajózz tovább! Hisz tudod, én írtalak...
......Szindbád némán bólintott, azután elindult a kijárat felé. Senki sem vette észre, hogy eltűnt az éjszakában. Talán még várt reá egy utolsó utazás, egy végső nagy kaland... Egy lány, akinek a csókja mámorító volt, mint a legtüzesebb bor - és akinek mosolyától Szindbád szíve - ha nem is hevesen, de - egy kicsit megdobbant...

A Krúdy Igazolványok, elismerő oklevelek és díjak átadásával folytatódtak a rendezvény eseményei.
Kanizsa József kezéből vehették át az igazolványokat az új Krúdy Kör tagok:
- Kerék Benjamin Dominik
- Barta Erzsébet
- Mester József Tamás
- Szabó László
- Winczheim Tibor
- Monoki Zsuzsanna
- Z. Urbán Aladár tiszteletbeli tagi
oklevél és igazolvány.
Király Lajos kezéből vehette át a tiszteletbeli oklevelet és igazolványt:
- Filip Lajos.
Király Lajos kezéből vehette át a Krúdy Bronz Emlékérmet:
- Zábó Attila.
Antalfy István részére - 90. születésnapja alkalmából - Kanizsa József a Krúdy Arany Emlékérmet adta át.
Balogh Gábor a CSEMADOK megalakulásának 65. évfordulója alkalmából oklevelet adományozott:
- Király Lajosnak
..és
- Kanizsa Józsefnek.
A rendezvény vége felé
ismét a művészettel, - nagy M-el - a Művészettel találkozhattunk. Bíró András: Vízimalom című versét - vastapsot aratva - Keres Emil Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész mondta el. Aztán Tálas Ernő elénekelte az Álmodó tiszapart című dalt, végezetül Antalfi István felolvasta Egy életünk című költeményét.
Az oldalt írta és szerkesztette: vivere .......................................................... Vissza a fő oldalra