18. Kerületi Hírek

Keresés


A tartalomhoz

Kláris díjkiosztó

KLÁRIS díjkiosztó

Az Élhető Világ Irodalmi Kör 2016. április 5-i összejövetelén került sor a KLÁRIS Irodalmi-kultúrális folyóirat díjainak kiosztására, valamint a Költészet Napja megemlékezésre.
A terem zsúfolásig megtelt, látogatók érkeztek az ország különböző részéből, akiknek műveik megjelentek a Kláris újságban.
Az összejövetelt
Regényi Ildikó, az Élhető Világ kör vezetője nyitotta meg, -2015-ben ezt a mondatot úgy folytattam: majd Keres Emil érdemes művész előadásában három vers hangzott el. Ma pedig szomorúan így:- Egy perces néma tiszteletadással emlékeztünk Keres Emilre. A villódzó gyertya fényben. még szinte láttuk alakját, gesztusait, hallottuk hangját. Emlékeztünk továbbá, a szintén eltávozott klubtársra, Papp Irénkére is.
dr. Györgypál Katalin, a KLÁRIS alapító- főszerkesztője beszámolt a lap elmúlt évének eredményeiről.
Földesdy Gabriella, a színházi rovatvezető tételesen felsorolta, mely színházak, melyik előadását látogatta, és beszélt az újabb tervekről.
Ezután került sor a Kláris díjak kiosztására.
Végül a Kör tagjai, a Költészet Napjára szánt írásaikat olvasták fel.
Tudósított: Kreischer Nelly