18. Kerületi Hírek

Keresés


A tartalomhoz

Költészet Nap Orosházán

Költészet Napi rendhagyó irodalmi órák voltak az orosházi
Eötvös József Katolikus Általános Iskolában április 13-án, hétfőn az "Emléktanterem"-ben, ahol jelen volt az "Emlékterem megálmodója", Selmeczi László is. Háromnegyed kilenckor Bicsánszky József igazgató Költészet Napi megnyitó szavaival kezdődött a rendhagyó irodalmi óra a 3., 4., 5. és 8/b osztály diákjainak jelenlétében. Az igazgató ünnepi megnyitó gondolatai után Kanizsa József felolvasta József Attila: Én költő vagyok... és Csendes, kévébe... című verseket.
Az első rendhagyó irodalmi órán a Hódmezővásárhelyen élő író, költő, újságírót, a Kárász József Alapítvány elnökét, a Magyar Kultúra Lovagját,
Fehér Józsefet Kanizsa József író, költő, kritikus, az Óbudán működő Krúdy Gyula Irodalmi Kör titkára, a Magyar Kultúra Lovagja, Kőbánya Díszpolgára mutatta be. Lőrincz Kitti nyolcadikos tanuló Fehér József verseit olvasta föl. Fehér József beszélt gyermekkoráról, hogy tanyán született, a paraszti életet ismerte meg először, majd a tanulás, az újságíró iskola után különböző kulturális területen tevékenykedett. Húsz évig volt újságíró különböző lapoknál, volt kultúrház vezető, könyvtáros, majd tárlatvezető Hódmezővásárhelyen.

Fotók: Kanizsa József és Holecska Mirjam - javasolt a teljes képernyőnézet

Az Ünnepi Könyvhétre jelenik meg az újabb kötete, a "Szívből jövő...", amely novellákat tartalmaz. Népszerűek a gyermekvers kötetei, meséi, a novellákban főleg a csongrádi emberek életét örökíti meg, akár már-már balladás hangulatban. Verseiben a tájleíró költemények mellett, a szerelemi líra, a szülőkhöz és a hazához írt felnőtteknek szóló és gyermekekhez írt versei a jellemzők.
A verseket nagy-nagy átéléssel adta elő, mondta el, amiért a diákoktól vastapsot kapott a rendhagyó irodalmi óra végén. S egy-egy kötettel az iskola könyvtárát megajándékozta.
A második rendhagyó irodalmi órán
Holecska Mirjam magyar irodalom tanár Kanizsa József író, költő, kritikust mutatta be, aki már több alkalommal volt vendég Költészet Nap kapcsán az iskolában. Fehér József is beszélt Kanizsa Józsefről, mint "mesterről", akitől sokat tanult költészettanból. Kanizsa József is szólt a Költészet Nap hagyományairól, s hogy a mai költők József Atilla utódai, akik ma is ugyan úgy elhivatottak a magyar irodalom iránt, a múlt megőrzésére és a jelen átadására az utókor, az utódok számára. Ma is nagy felelősséggel adják közkinccsé verseiket akár folyóiratokban vagy saját könyveikben. "Eddig 43 könyvem jelent meg, e kötetek között több mint 25 könyv gyermekeknek szól: 21 a gyermekvers-kötet és 4 a mesekönyv." A többi felnőtteknek szóló kötet. Több mint kettőszázötven antológiában jelentek meg műveim, ezek közt több gyermekvers, vagy meséskönyvben, így a Móra Könyvkiadó által megjelentett HÓC, HÓC KATONA már vagy 25 alkalommal jelent meg. Az ÉN MESÉM, Kőbányán jelenik meg, ez is rendszeresen megjelenteti a meséim. Vagy: itt van a kezemben az általános iskoláknak készült "Írás munkafüzet", ez már 1970-től adja a 2. osztályos diákok kezébe e munkafüzetet, vagy az "ANYANYELVI GYAKORLÓFÜZET", avagy a 4. osztályosoknak az "OLVASÓ MUNKAFÜZET".
De a verseimet különböző templomokban - katolikus szentmiséken, evangélikus, vagy református istentiszteleteken - évek óta felolvassák. Felhasználják a HIT-tel kapcsolatos odaillő műveim. A rendhagyó irodalmi órán, miután Anyák Napja közeleg, több "anyavers", majd szerelmes és hazához írt hazafias versek hangzottak el. Végül az 500 éve kivégzett "parasztvezér", Dózsa György emlékére elhangzott a: Dózsa György című vers is.
Mind két költőnél Lőrincz Kitti olvasott föl verseket, működött közre és a diákok sok-sok kérdést tettek föl a költőknek. Kanizsa József is ajándék könyveket adott át az iskolának és a könyvtárnak.
A diákok gazdag kinccsel, életrajzokkal, elhangzott versek szép gondolataival folytathatták a tanulást.
Lejegyezte: Kanizsa József ............................................... Vissza a fő oldalra