18. Kerületi Hírek

Lászki Erzsébet önmagáról

1936. október 12-én születtem Tiszakécskén. Az általános iskola elvégzése után Kalocsán jártam óvónőképzőbe, 1955-ben végeztem. Szigetszentmiklóson alapítottunk párommal, Nagy Tiborral családot, ott építkeztünk. Két gyermekünk és két unokánk van.
A versírást gyermekkoromban kezdtem. Segített feldolgozni a háborús élményeket, édesapám elvesztését. Később egyre kevesebbet írtam, illetve ha igen, írásaim az asztalfiókba kerültek. Nyugdíjasan szedtem elő verseimet egy kis bátorításra, és gyűjtöttem kötetbe. 2006-ban így jelent meg az első verseskötetem: „Magad vagy az út és magad a lépted” címmel.
Nyugdíjas voltam már, amikor festeni kezdtem. 2005 januárja óta festek aktívan. Ettől kezdve folyamatosan csoportos továbbképzéseken veszek részt. Jelenleg Szigethalmon a Szabadidő Központban, a Festőiskolában. Több csoportos és önálló kiállításom volt.


"Ariadné fonala, a szeretet"
- Előszó Lászki Erzsébet verseskötetéhez -

"Az írás ítélkezés önmagunk felett", vallja a norvég Ibsen, a kitűnő drámaíró. Igaza van, de nemcsak önmagunkról, hanem a világunkról is ítélkezünk, amelyben élünk. Igaz ez a versek és versírók, így Lászki Erzsébet esetében is. Hiszen a költő, amikor verset ír, érzékeny lelkét mintegy kifordítja, mikor megmutatja belső útjait a világnak. Milyen Lászki Erzsébet belső világa és miért érdemes benne barangolnunk? A harsány külvilág hatását ő sem kerülheti el, de a belső csendjének világa harmonikus, mert a szeretet Ariadné fonala az útmutatója. Ez jellemzi a Magad mögül című új verseskötetét is, amely mintegy folytatása a Magad vagy az út, magad a lépted című első kötetének. Hiszen Lászki Erzsébet mindig ugyanarról ír. Amit első kötetéről írtam, az áll a másodikra is: "Ebből az emberből, ezekből a versekből a szeretet derűje árad, a kiegyensúlyozottság, a csöndes derű. Ezzel a derűvel vezet végig belső útjain, akire minden bizonnyal hatással lehetett Weöres Sándor keletről importált bölcsessége, a szemlélődő ember nyugalma." A Magad mögül cím azt jelenti, hogy Lászki Erzsébet, mint Karinthy én és énkéje állandóan figyeli és kontrolálja magát, hiszen röpülni csak jól karbantartott szerkezettel lehet. "Magad mögül, / ha kilépsz a fényre, / érzed a suhanó / madár te vagy, / röpülsz az égre."
Ha az írás, ítélkezés önmagunk felett, akkor írott szavaink is árulkodnak rólunk. Szepes Erika irodalomtörténész költőkről írt tanulmányában kifejti, hogy a poéta gyakran használt szavai a világszemléletére is utalnak - és hozzáteszem, a műveltségére, olvasottságára is. Ennek hatására én is kigyűjtöttem Lászki Erzsébet kötetének leggyakrabban használt, "emberré teremtő" szavait: élet, út, ég, föld, csend, zaj, hallgatás, szeretet, gyűlölet, lélek, lélektelenség, szív, szerelem, barátság, család, asztal, álom, való, ölelés, ölés, kenyér, kéz, biztonság, föld, fű, fa, virág. Lászki verseiben ezek a szavak egymást erősítve és más szavakkal kiegészítve a fogalmak valódi vagy új jelentését adják. Egy költő minősége abban is megmutatkozik, ha egy fogalmat sokféle variációban használ a verseiben, mint Lászki Erzsébet is. Nézzük meg Lászki kötetében például a csend és a zaj szó sokszínű alkalmazását: "a csend a lélek mélyén ima", "a csend Virágpora"", a "csend jajt kiált". "Ordító fájdalmad / bennünk üvölt tovább..." Az utóbbi idézetet kedves költőjéről, Radnótiról írt versében használja, akiről két díjnyertes verset is költött.
Lászki versvilágában önmagáról azt vallja: "kék-fehér csönd vagyok" és "csönd-odú"-jában együtt szerepel a csend és a béke. Verseiben olvashatunk még csendes erőről, ünnepi csöndről, ami átölel és a csend kupolája borulhat ránk. É s milyen szépen hangzik, amikor ezt írja: "Versem, sóhajnyi csendem, / e zajos / világnak / adom." És milyen kiábrándító, mikor a zaj belerondít a csendbe: "amikor csendemnek / ablakai sorra / csörömpölve törnek". A Mint a madár című versében pedig ezt írja: "...és ha eljön végre az éj, / s a metamorfózis álom, / önmagamat újra csöndes / éjszakává kitalálom."
Az alábbi idézet pedig már átvezet egy másik, Lászki által kedvelt szó, a szeretet többféle változatához. Hiszen a kötet a szeretet, béke és megértés verseit tartalmazza. Megható gyöngéd szeretettel ír például a nagymamájáról: "Érzem a kezed / hűs tenyeredben / még ott az enyém, / hogy ballagunk csendben / ég s föld peremén." A jószívű Bánóczy Emicsekről szóló versében "a szeretet körbe árad". Endrédi Zsuzsának írt költeményében azt írja: "Akiben még a szerelem, s a szeretet, mint a tenger..." Festőtársának H. Tóth Majának pedig békét kíván, mert tudja, hogy a szeretet és a béke elválaszthatatlan fogalmak. Lászki így üzen az időnként gyűlölködő világunknak, hogy a szeretet a megoldás, s ez ad szárnyakat, nem a Red bull.

Lászki Erzsébet szavai és szókapcsolatai egyértelműen megmutatják világszemléletét, azt, hogy a költő legfontosabb dolga az alapigazságok ismételt kimondása. Különösen akkor, ha egyre többen a pénz és haszonelvűség alapján élnek, semmibe véve az erkölcsi alapelveket. Lászki szomorúan látja, hogy "most az árulás és a pénz szavaz." Ezzel szemben méltán kívánja, hogy: "ámíthat szó, most tettek / tehetnek szigorú rendet". Ez a gondolata közel áll József attila óhajához: "Jőjj el szabadság, te szülj nekem rendet." Lászki tudja, hogy a Rend és a Szabadság egymást kiegészítő fogalmak. Hogyan tehetünk rendet, élhetünk élhetőbb, szabadabb világot és hogyan lehetünk boldogok? Erre is válaszol: "a boldogság a nagy titok, / mi belőled árad, fakad..." "magadban viszed a csodát, / kezedben a sorsod". Ezek a sorok annyira magától értetődők, hogy nem is kell magyarázni: önmagunkon kell elkezdenünk a rendrakást, mert magunkért is felelősek vagyunk.
Lászki Erzsébet verseskötetét saját festményivel illusztrálta, mert nemcsak költő, hanem festő is. 1955-től óvónőként dolgozott és nyugdíjas korában "kitalálta" költő és festő önmagát. Rájött, hogy a boldogságot, nyugalmat a családi kötelezettségei mellett, az alkotás hozza el számára.
A költőnő a Magad mögül című könyvét gondosan megszerkesztette, hat ciklusba osztotta, így az egy témakörbe rendezett költemények egymást erősítik, és még inkább hatással vannak az olvasóra. Mint fentebb bizonyítottam, bensőségesen, gyengéden, ahogy csak egy nő tud vallani vers-imáival a szavak erejéről, természetszeretetéről, gyökereiről, és arról, mit köszönhet ősöknek, rokonoknak, barátoknak. Külön felhívom a figyelmet a kötet végén az aforisztikus tömörségű versekre, epigrammákra, amelyek a kötet egy-egy hosszabb versének tömör és szellemes változatai. Barátaihoz, költő elődeihez írt költeményei verses portrék. Így üzen szellemi költőtársainak, Radnótinak, Sinka Istvánnak bizonyítva, hogy nemcsak olvasta műveiket, hanem át is élte sorsukat. "Álomban és vérben, / csont-sovány rokonom! / Befelé sírásban / Veled találkozom.", írja Sinka Istvánnak. Lászki a mondanivalóját verszenébe komponálja, az olvasó szinte ringatózik költeményei zenei hullámain. Igaz, a halk szavú költőnőt minden bizonnyal túlharsogja a mai külvilág ricsaja, ezért versei olvasásához először csendet kell teremteni magunk körül és önmagunkban. Ezután hagyjuk, hogy átáradjon belénk a verseiben megnyilvánuló szeretet, hogy megpendüljenek lelkünk húrjai és felerősítsék a költőnő üzenetét: a szeretet Ariadné-fonalát. E szeretettől erősített hite adja neki a reményt: "Még nincs kész a mű / az alkotás, / amely Te vagy. / Ne hagyd befalazni / égre nyíló csodás / ablakaidat."
Lászki Erzsébetnek én és a barátai is ezt kívánjuk: "Ne hagyd..."

Udvarhelyi András
közíró


Lászki Erzsébet: Ima

Fényed a fényünk, engedd, hogy éljünk.
Ölel s öleljük fáid, virágod,
Teremtőnk! Adj élhető világot!

Kövekben alszol, virágban álmodsz,
saját lelkeddel bennem világolsz.
Ragyogtasd rám még gyöngy-Napod kérlek
hadd járom csöndben itt e vidéket.
Most öleljen még e gyönyörű táj,
magamban vigyem, ha menni muszáj.

Gyermekeinkért ő, fogadd imám:
tiszta szemükben fürödj világ!
Tiszta szívükben még ragyogva ég
rég vágyott létünk: az egyszerűség.
El tőlük mind, Mind az ártó kezet!
Egymás szemében lássuk a Tied.

Fényed a fényünk, engedd, hogy éljünk.
Ölel s öleljük fáid, virágod,
Teremtőnk! Adj élhetőbb világot.


Lászki Erzsébet: Vallomás - a festésről

Itt a festék, a vászon
a világ meg rohan
utol nem éri soha
önmagát biztosan

A színek és velük
csalogat a csend,
a szépség, a jóság
tovább élni eseng.

Amiről álmodik
a lélek és a szem
két kezem eléri
én vágyom és hiszem.

S lassan, ahogy a kép
belülről rám nevet,
hogy észrevétlen
viszi az ecset.

vezeti kezemet,
eltöröl minden mást
egy tündér-pillanat,
s a kép, ami marad,

meg én, csak mi ketten,
narancsok, sárgák
barnák, melegében,
nagy kaland vár ránk:

dúdolni kezd a zöld,
a pirosak égnek,
fölemel tiszta hűs
érintése kéknek,

s ahogy csillog a fény
mélyen itt legbelül,
titkos pici ajtók
szárnya kilendül,

s boldogság meg öröm
elegyévé gyúrva
létezem is nem is
újra meg újra.

Nincsen már lábam, se
karom, se testem,
álmodja a lélek
a képet csak festem...

Száll az idő, suhan
madárszárnyon velem.
Szétszed, meg összerak
tündérszép szerelem.

Vissza az előző oldalra
Vissza a fő oldalra