18. Kerületi Hírek

Keresés


A tartalomhoz

Látogatás a klubokban

PIK Kertbarát Klub és Nyugdíjas Klub
Kerületünk lakosságának aktivitását, barátkozási hajlandóságát, közösségalakító törekvését jól mutatja, hogy számos - szinte az élet minden területére kiterjedő - civil szervezet működik. A napokban két ilyen szervezetet látogattunk meg: november 16-án a Pestszentimrei Közösségi Ház Kertbarát Klubját a PIK épületében és 17-én a Nyugdíjas Klubját.
Karmazsin Jánosnét, Évikét, a Nyugdíjas Klub vezetőjét és a Kertbarát Klub háziasszonyát az 1182 Budapest, Kandó tér 5. és a Halomi út 115/a utca kereszteződésben lévő, Ganz-Kertvárosi Klub feliratot hordozó - mert hogy ilyen nevet is viselnek - "telephelyükön" találtuk meg.
Először a Nugdíjas Klubról beszélgettünk. Kiderült, hogy Karmazsinné már 18 éve vezeti ezt a most már családias légkörű klubot, ahol a névnapokat, a karácsonyt együtt szokták megünnepelni, nyaranként pedig a teraszon főzőcskéznek. A művelődési háznak volt a vezetője, de már nyugdíjas, 82 éves. Ennek ellenére folyamatosan dolgozik.
Arra a kérdésre, hogy a Kertbarát Klubról mit tudna mondani, a következőket válaszolta.
1970-ben került a művelődési házba vezetőnek, és azóta meg van ez a klub. Eleinte a vezetője volt, most a háziasszonya. Ő köti le a kéthetente sorra kerülő előadókat a Kertészeti Egyetemtől, meg a Növényvédelmi Intézettől. A legközelebbi előadás november 30-án 17 óra 30-kor kezdődik a PIK-ben, és mindig kéthetente van összejövetel. A klubnapokon a kerttulajdonosok számára fontos dolgokkal foglalkoznak: növényápolás, védekezés különféle kártevők ellen...
Szórakoztató műsorra is sor kerül minden hónap első péntekén. Néha kazettákról és lemezekről játszanak zenét és egy kis tánc is van ilyenkor.

A beszélgetés videónkon megtalálható.


Videók: vivere

A Kertbarát Klubban november 16-án Hertelendi Péter agrármérnököt hallgathatta a mintegy 25-30 fős publikum. A szakember az őszi permetezéssel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy lemosó, rovarölő permetezést ne csináljunk. Két okból: az egyik az, hogy nagyon sok hasznos rovar ilyenkor mozog azért, mert keresi a telelő helyet, és ha egyébként nem találná el a permetezőszer, akkor most el fogja találni. A másik, hogy ilyenkor késő ősszel a pajzstetűk nyugalmi állapotban vannak és permetezéssel nem tudjuk őket elpusztítani.

Az előadásból további részletek a videón találhatók.

vivere .................................................................. Vissza a fő oldalra