18. Kerületi Hírek

Keresés


A tartalomhoz

Lengyel Géza a Kéhliben

Krúdy Kör összejövetelt tartottak az óbudai Kéhli Vendéglőben 2015. június 11-én

A júniusi összejövetel vendége Lengyel Géza költő, a csepeli Tamási Lajos Irodalmi Kör vezetője volt, aki "Reménykereső" című legújabb kötetét mutatta be saját és a klubtársak előadásában. Az estet Király Lajos, a Krúdy Kör elnöke nyitotta meg, a vendéget Stancsics Erzsébet mutatta be. Röviden ismertette a költő irodalmi pályáját, felsorolta műveit, díjait, kitüntetéseit.
Ezt követően, Lengyel Géza életrajzi adatokat sorolt fel, érintő-legesen beszélt eddig megjelent műveiről és legújabb, (kilencedik) Reménykereső című kötetéről. Előszavában azt írja a költő: "e kötet versei erősen borongósak," erre utal a könyv címe is, de nem keseredik el, lát reményt. "egyszer felragyognak a csillagok" írja befejezésként.
Az est további részében az író Lengyel Géza, Stancsics Erzsébet,
Hofmann Katalin, Drégely István, Kanizsa József, Király Lajos, Szántai Sándor, Szénási Sándor és Tárkányi Imre olvastak fel verseket a bemutatott kötet ciklusaiból. Az egyes versciklusokat, Katona Mária énekesnő által előadott dalok zárták.
Stancsics Erzsébet a bemutatott versek elhangzása után beszél-getett a költővel további terveiről.
Végezetül Lengyel Géza köszönetet mondott a lehetőségért a Krúdy Kör vezetőinek, a műsorban közreműködő író-társaknak és a megjelenteknek. Kanizsa József, a Krúdy Kör titkára gratulált, és megköszönte a magas színvonalú előadást.
A hallgatóság ma is érdekes tartalmas est részese lehetett. A költeményeken keresztül irodalmi stílusban ismerkedhettek meg, a költőt foglalkoztató kor-problémákkal, a jelen számos területéről. A költeményeken átsüt a mélyen filozofikus gondolkodás, a reménykeresés, de mindig feldereng a pozitív végkifejlet is.

Írta és a videót készítette: Kreischer Nelly ....................... Vissza a fő oldalra