18. Kerületi Hírek

Keresés


A tartalomhoz

Majális a Bókay Kertben

Majális a Bókay Kertben
A pestszentlőrinci Szélmalom utca 33-ban, kerületünk közismert szórakozó parkjában, május elsején tíz órakor kezdődött a majális műsor. A rendezők azt tervezték, hogy három színpadon fogják szórakoztatni az ide látogatókat. Végül a csaknem egész napos eső miatt csak egyetlen fedett színpadra kényszerültek a műsorszámok eleinte kevés érdeklődő előtt. Pedig műsorról igazán bőven gondoskodtak. De az időjárás, az eső, a szabadtéri időtöltésnek, szórakozásnak nem kedvezett. Akik eljöttek, esernyő alatt sétálgattak. A közönség egy része 11 óra felé a színpad elé felállított padokkal felszerelt sátrakban gyülekezett. Vártuk az előadóművészt: Kovács Katit. Gondolni lehetett, hogy hamarosan megjelenik, mert a dzsessz-orgonánista már néhány akkorddal jelzéseket adott... Kati kisvártatva meg is érkezett, aztán felcsendültek az énekszámok egymás után. A hangszórók percek alatt odacsalták az embereket. A harmadik szám előadására már nem is volt szabad hely a ponyvák alatt. Az énekesnő - talán az anyák napjára tekintettel - előadta az Úgy szeretném meghálálni dalt is, amelyből egy részlet a mellékelt videón hallható.
Írta: vivere ............................................................ Vissza a fő oldalra