18. Kerületi Hírek

Keresés


A tartalomhoz

Sashalmi Könyvtárban 2016 október

2016. október 6-án a Sashalmi Könyvtárban

Jónás Zsike festménykiállítása, Kő-Szabó Imre novellista jubeleumi estje volt. Hideg, borongós, esős napon gyűlt össze a kis létszámú közönség 2016. október 6-án, mintha az 1849-es hős, mártírhalált halt 13 aradi tábornokot siratná az idő. A Sashalmi Könyvtárban újabb kiállítás és irodalmár bemutatójára került sor.
Goldoványi Zoltán, a könyvtár vezetője köszöntötte az egybegyülteket, majd átadta a szót M. Jankó Jánosnak, aki az itteni rendezvények házigazdája.
A rendezvény az aradi 13 vértanú tábornokra való emlékezéssel kezdődött.
Ujvári Ferenc Ady Endre: Óktóber 6 című versét mondotta el, majd M. Jankó János mondott érdekes adalékot a vértanúkkal kapcsolatban. Többek között elmondotta, hogy Kazinczy Lajos ezredest, Kazinczy Ferenc fiát is kivégezték. Ezt követően ő is is elmondotta egy versét.
A megemlékezést követően bemutatta az irodalmi délután szereplőit: Jónás Zsike, festőművészt, aki Ősiben, valamint Kő-Szabó Imre novellistát, aki Vácott él. Az esten jelen volt
Ősi Kovács Imre, az Ősi Kovács Alkotó Mühely alapítója, vezetője, a Magyar Kultúra Lovagja is.
Az egybegyülteket
Erdődi Maya költő üdvözölte, majd bemutatta a 3 éve festő Jónás Zsike életútját, aki Kovács Imre tanítványa lett. Eddig 45 kiállításon vett részt, amelyből több önálló kiállítása volt. A Batsányi-Cserhát Művész Kör a festményeit Art Arany Diplomával, Nívódíjjal és Aranyecset díjjal jutalmazta, megkapta az Ősi Kovács Imre emlékérmet is. A bemutatás közben néhány versét is elmondotta Erdődi Maya, majd a kiállítást megnyitotta.
Pintér Sándor egy szép verssel köszöntötte régi ismerősét, barátját Ősi Kovács Imrét...
M. Jankó János
Király Lajosnak, a Krúdy Gyula Irodalmi Kör elnökének adta át a szót, aki Kő-Szabó Imre 80. születésnapja alkalmából megszervezett irodalmi est moderátora volt.

FOTÓGALÉRIA

Király Lajos mielőtt az irodalmi estet elindította volna, köszöntötte Ősi Kovács Imrét, aki-ről elmondta, hogy a Krúdy Kör tagjai egy remek Magyar Kultúra Lovagja találkozón vettek részt Ősiben pár éve, ahol sok érdekes eseménynek lehettek részesei. Többek között ekkor adományozta Simon M. Veronika festőművész a falunak Sziszi királynéról készített nagyméretű festményét is. Király Lajos szólt Jónás Zsikével való első talkozásáról, amikor is a múlt évben éppen New Yorkba készülődött felségével Krisztina leánya családjához, és a repülőn mellette ült egy szimpatikus hölgy, akivel szóba elegyedett. Akkor ő egy szóval sem említette, hogy fest, csak férjét, mint híres fafaragót említette. A hazautazás után volt látható egy életútinterjú a Montázsmagazinban Jónás Zsikével, így aztán ekkor tudta meg, hogy kivel is utazott együtt London felé. Ezt az epizódot megörökítette a "MEDITÁCIÓK" című könyvében is.
Ezt követően egy szép ének hangzott el CD-ről, majd megkezdődött az 1936. október 2-án Orosházán született Kő-Szabő Imre 80. születésnapját ünneplő irodalmi est. Előljáróban Király Lajos elmondotta a novellista élertútját, műveit, azok megjelentetéseit, irodalmi díjait. Elmondotta azt is, hogy 30 éve ismeri Kő-Szabó Imrét, aki 1989-ben három versét közölte a Székesfehérváron megjelent ESÉSTÜSKE című egyetemi újságban. Szólt arról, hogy Imre 30 éve tagja a Krúdy Körnek és mos negyedszer mutatja be az irodalmárt, aki 2016. október 13-án a Kéhli vendéglőben megszervezett Krúdy emlékesten majd átveheti a Krúdy Emlékplakettet...
A továbbiakban beszélgettek arról, hogy édesapja kovács mester volt, de a vasútasság nagyobb biztonságot jelentett a családnak. Kő-Szabó Imre szólt a vasútaslét adta vándorlásairól, ami sok élményt jelentett, de megtanította a pontosságra és a fegyelemre. A későbbi beszélgetések során Király Lajos kérdéseire válaszolt, amelynek során elmondotta, hogy amikor megházasodott, Budapesten élt egy darabig, majd a Nógrád megyei szépnevű faluba, Nőtincsre költözött, ahol felesége óvónő volt, ő pedig a Rétsági Járási Hivatalban dolgozott, mivel államigazgatási főiskolát végzett. Ezután a jobb élet reményében a Bicske Járási Hivatalban dolgozott, majd 22 évig Székesfehérváron, a nyugdíjazásáig...
A beszélgetések közben a következő művek hangzottak. A szerző olvasta fel a
Szótár, Tárkányi Imre a Munkareggeli, M. Jankó János A kaland, majd ismét a szerző A fűrészelő, M. Jankó János A pótlás, Király Lajos az Utcai zenész, valamint A csóró Karcsi, és végül Tárkányi imre a Kezdő fizetés című novellát.
Az est utolsó részében Király Lajos a terveiről faggatta a szerzőt, aki elmondotta, hogy a jövőben - pénz híján - főként az ingyes e-könyvek adta lehetőséget kívánja felhasználni írásainak a közkinccsé tételére...
Végezetül az esten elhangzottakból tett fel kérdéseket a szerző, a helyes válaszadókat pedig egy-egy könyvével jutalmazta.
Az estről fotógaléria és videó felvétel is készült. Megismerhettük egy festő és egy író alkotásait, életét, küzdelmeit, sikereit.

VIDEÓ

Írta: Király Lajos
Fotók és videó: Skerlák Iván
........................................................................................... Vissza a fő oldalra