18. Kerületi Hírek

Keresés


A tartalomhoz

Szent István király ünnepe Pestszentimrén

Szent István napi ünnepség és a kenyér megáldása Pestszentimrén
Nagy királyunk ünnepségét fiának, szent Imre hercegnek a Sportkastélynál lévő szobránál rendezték meg Pestszentimrén augusztus 19-én délután. Az ünnepséget a kenyér megáldása követte és éjszakába nyúlóan utcabállal fejeződött be az ünnepi program.
Jelen voltak a városvezetők: Kucsák László országgyűlési képviselő, alpolgármester, Dr. Lévai István Zoltán, Csomó Tamás alpolgármesterek, Pestszentimre Részönkormányzat elnöke: Csabafi Róbert. Megjelentek a pártok helyi szervezetének vezetői, képviselői és civil szervezetek is képviseltették magukat. A Himnusz után Antalfi Benjamin tanuló szavalatát hallhattuk, majd Babucs Zoltán hadtörténész lépett a mikrofonhoz és mondta el ünnepi beszédét.
"Több évforduló is van szent István királlyal kapcsolatosan, amelyre emlékeznünk kell.
Az első az, hogy 1038. augusztus 15-én - tehát 975 esztendővel ezelőtt - húnyt el első királyunk, államalapító szent István király és 930 esztendővel ezelőtt: 1083. augusztus 20-án VII. Gergely pápa szentté avatta államalapító Istvánt. Ahhoz, hogy megérthessük, hogy szent István mit tett értünk magyarokért, az idő kerekét igencsak messzire kell visszapörgetnünk..." - kezdte a szónok.
Beszélt azután Géza fejedelemről, arról, hogyan vette fel István a keresztséget, meg arról, hogyan eskettette meg Géza a törzsfőket: ha ő meghal, akkor fia, István fogja örökölni a trónt.
Géza halálával azonban nem következett ez be, hanem Istvánnak meg kellett küzdenie a trónért. Először Koppánnyal kellett, hogy leszámoljon és megvívta csatátit a többi ellene szegülő törzsfővel is, majd II. Szilveszter pápától kért és kapott koronát. Az országot bevezette a kereszténységbe. A krónikák megoszlanak abban a vonatkozásban, hogy vajon melyik napon helyezték István fejére a koronát: 1000. december 24-én, avagy 1001. január elsején Esztergomban, vagy Székesfehérváron. Ez a legendák mítoszában marad.
Az viszont tény, hogy leszámolt belső és külső ellenségével is, erős kezű uralkodó volt. 1028-ban sikerült a Kárpát-medencében élő törzseket egyesíteni. Két törvénykönyvet vezetett be, amely biztosította a korszerű állam működését. Magyarország 1000 évre Európa védőbástyája lett.
A történész beszéde után gitáros előadás, majd pedig Csomó Tamás alpolgármesternek egy csángó népdal eléneklése következett.
Ezek után került sor a koszurúzásra, majd pedig a kenyér megáldásának egyházi szertartása következett, amelyet Pestszentimre új római katolikus plébánosa, főtisztelendő Lak Gábor atya végzett. A frissen felszeletelt kenyérrel a jelenlővő ünneplő embereket kínálták meg, mikörben a színpadon rázendítettek a zenélésre és a táncoskedvűek előadásában gyönyörködhetett a közönség.
vivere ............................................................... Vissza a fő oldalra