18. Kerületi Hírek

Keresés


A tartalomhoz

Új orgona

Új orgonája van a pestszentimrei katolikus templomnak
2016. július 31-én évközi vasárnap az esti hat órakor kezdődött szentmise után Kovács Krisztián, a pestszentimrei katolikus kántor bemutatta a templom új orgonáját.
Mielőtt az új orgonáról esett volna szó, a kántor - aki viszonylag szintén új templomunkban - kérésre saját magáról is mondott néhány mondatot. Így megtudhattuk, hogy már általános iskolás korától tanult zongorázni itt a XVIII. kerületben a Dohnányi Ernő Zeneiskolában, ahol a zongoratanára egyben orgonaművész is volt. Ilyen formán került kapcsolatba az orgonával. Később a kántorképzőbe jelentkezett itt Budapesten. Orgonálni és egyházzenét tanult, majd hosszú évekig református kántorként dolgozott Pestszenterzsébeten. Amikor meghallotta, hogy Pestszentimrén megüresedett a katolikus templomban a kántori állás, jelentkezett. Kapcsolatba lépett a plébánossal, Lak Gábor atyával, aki fel is vette. Azóta - most már több, mint másfél éve - itt van szolgálatban.
Kérdésre azt válaszolta, hogy az ő vallása római katolikus.
Kovács Krisztián a továbbiakban a templom új orgonájáról beszélt - kicsit visszakanya-rodva az előző, régi orgonára. Elmondta, hogy az is digitális orgona volt csakúgy, mint ez a mostani. Öt regiszterrel rendelkezett, ami a liturgiában használható volt. Önmagában egy nagyon szép kis hangszer volt, de ez a közösség már kinőtte... A felújított templomban célszerű volt egy új hangzást megszólaltatni. Így került sor az új orgona vásárlásának elhatározására 4-5 hónappal ezelőtt. Pontosabban a hívek adományainak gyűjtése 2016. március közepén kezdődött.
Az orgona közel 3 Millió Ft-ba került, és ennek 80 százalékát a közösség adta össze. Ebből is látható, hogy az új hangszerre milyen nagy igény volt.
Az új digitális orgonánk 35 regiszterrel és 16 soros memóriával rendelkezik 8 mentési lehetőséggel. Két manuálos a klaviatúrája: az alsó a fő mű, a felső a pozitv mű. Pedálsoros. 16 x 8 fajta regisztrációt menthetünk el a hangszerbe. 35 regiszter van jelen egyszerre, de ezek mögött még van a memóriában közel 500 regiszter, amit szabadon lehet váltogatni.
Négy gyári orgona van beépítve: - barokk, - romantikus, - angol és - szimfónikus orgona. Ezeken felül azonban még további négy orgona készíthető, sőt ezeken is túl a kántor, az orgonista is összeállíthat magának egy orgonát - bármilyen orgonát! Az új digitális orgonánk több hagyományos sípos orgonát helyettesít.
Hála Istennek!
Ez után a "beépített orgonák" hangzásának bemutatása következett egy és ugyanazon prelúdium lejátszásával.
Alábbiakban közreadjuk az interjút tartalmazó videónkat teljes terjedelmében.

A beszélgetés végén a kántor a terveriről beszélve elmondta, hogy tovább folytatódik a liturgikus szolgálat. Szeretnék bevezetni a zsolozsmát. Most ez a nagy terv a tanévtől...
Szabó László .................................................................................................................. Vissza a fő oldalra