18. Kerületi Hírek

Keresés


A tartalomhoz

Új párt alakult

Szili Katalin: megalakult a Közösség a Társadalmi Igazságosságért párt
Közösség a Társadalmi Igazságosságért (KTI) néven, tizenkét párt, illetve egyesület összefogásával új párt megalakulását jelentette be Szili Katalin, a Szociális Unió elnöke csütörtökön, 2013. október 17-én Budapesten. A bírósági bejegyzésre váró párt célja Szili Katalin megfogalmazása szerint az, hogy esélyt adjon azoknak, akik a mostani pártok közül nem tudnak választani, köztük annak a csaknem négymillió szegénynek és bizonytalannak, akikkel ma senki nem törődik.
Nagy társadalmi igény van egy új, szociálisan elkötelezett, demokratikus és nemzeti alapon szerveződő politikai alternatívára - indokolta a Szociális Unió vezetésével megalakult új párt indulását az Országgyűlés korábbi elnöke. Mint elmondta, egyik pólushoz sem kívánnak csatakozni, mindenkiétől különböző programmal jelentkeznek. Az új "programszövetséget" a 12 alapító párt és egyesület mellett számos szervezet támogatja, 160 képviselőjelöltjükkel indulni kívánnak a 2014-es választásokon - tette hozzá.
Minden politikai erő háborúban áll a többiekkel, a leszakadó tömegek problémáira eddig csak látszatintézkedések születtek. Új stílus, új emberek, hitelesség, igazságosság és szolidaritás kell - fogalmazott Szili Katalin.
A szegények világnapja alkalmából a párt programjából kiemelte: azonnali törvénymódosítás kell, hogy a tél közeledtével családok ne kerüljenek utcára egy hibás banki termék miatt. Átfogó bérreform szükséges és felül kell vizsgálni a privatizációs szerződések betartását - tette hozzá.
A volt házelnök szerint kétkamarás parlament szükséges, ahol a második kamarában képviselhetik magukat a civilek, szakszervezetek, nemzetiségek és határon túli magyarok.
Szili Katalin szerint "kettéhasadt haza és haladás". Mint fogalmazott, a magukat baloldalinak nevező pártok demokratikusak, de nem eléggé nemzetiek, míg a jobboldali pártok ugyan nemzetiek, ám nem eléggé demokratikusak. Nincs éhező, gyűlölködő, nemzetietlen demokrácia, de van más politikai alternatíva - tette hozzá.
A politikus tájékoztatása szerint a KTI célja egy olyan együttműködő politikai szervezet létrehozása, amelyben minden csatlakozó egyenrangú, és amely közös munkával választható alternatívát kínál az ország gazdasági, szociális, kulturális fejlődése, közjogi rendjének biztosítása és társadalmi békéjének megteremtése érdekében. A szükséges rendszerkorrekciót közmegegyezéssel és a legszélesebb társadalmi összefogással kívánják előmozdítani.
Törekvéseik középpontjában a közösség, a család és a nemzet értékeinek megőrzése, érdekeinek következetes képviselete és átörökítése, a társadalmi, természeti és gazdasági környezet harmóniájának helyreállítása, a szociális biztonság megteremtése áll - olvasható az új párt hitvallásában.
A KTI várja a céljaikkal egyetértő szervezetek és magánszemélyek csatlakozását. A KTI a Szociális Unió Párt, a Centrum Összefogás Magyarországért, a Kárpát-medencei Élet Közösség Egyesületi Kör, az Európai Konzervatív Magyarok Egyesülete, a Magyarország Jövője Párt, a Magyar Autonóm Néppárt, a Magyar Szociális Fórum, a MARÉG - Magyar Régiókért Egyesület - TPT, a Peyer Károly Alapítvány, a Zuglóiak Érdekképviseleti Egyesülete, az Esély a Megújulásra Egyesület és az Emberközpontú Országért Mozgalom összefogásával alakult meg.
hirek18.hu/MTI ................................................................ Vissza a fő oldalra