18. Kerületi Hírek

Keresés


A tartalomhoz

Új piac Imrén

Újra megnyílt a piac Pestszentimrén
a Nemes utcában, a katolikus templommal szemben. 2016. június 25-től minden szombaton nyitva van reggel hat órától tizennégy óráig.
ÚJRA megnyílt a piac!
Ez jó hír mindazon imrei lakosok számára, akik szeretnek piacon vásárolni. Újdonsága abban is van, hogy már nem csak "termelői" piac, hanem kereskedők, kézművesek is árusíthatják portékaikat.
Reméljük, hogy maradandó lesz ez az új piac. Reméljük, nem kerül az egyébként nem régen "született" és rövid három haldokló év után már el is
pusztult elődje sorsára. A 2013-ban megnyílt piac rögtön agóniával kezdte, 2015-ben nagy reményekkel még feltámasztották (kattintson a fugró képre!) ugyan , de minek? Teljesen sikertelen volt a nagy harangszóval bejelentett újra (újraújra) indított piac.
Július 30-án ott jártam a Nemes utcában, a mostani legújabb pestimrei piacon...
Fél kilenc körül igazi nyári kánikulában, strand-időben érkeztem meg, és első benyomásaim alapján arra gondoltam, Istenem, milyen jó, hogy mégis csak van ez a piac! Talán nem hiába burkolták le az üres telket, a "piacteret". Az itteni emberek legalább itt helyben megejthetik piaci bevásárlásukat. No, de hát ilyen kevesen vannak?! Úgy tűnt ugyanis, hogy nincs igazi piaci nyüzsgés.
Azután beszélgetésbe kezdtem. Az egyik árus elmondta, igaz, "most már" megcsappant a vevői érdelődés, de láttam volna csak, hogy mi volt reggel 6 órakor! Nála például sorban álltak a vevők.

FOTÓGALÉRIA

Azután elmentem nyálat csorgatni és végignéztem a kínálatot. Többek között felfedeztem egy érdekes - és bizonyára mások által is kedvelt - termék-csoportot: kecsketejből készített ételeket. Azt mondják, ezek nagyon táplálóak. Az eladójukkal beszélgettem is:

A piac slágerszáma a gyümölcs volt. Nehéz lenne felsorolni hány félét árusítottak: őszibarack, szilva, szőlő, dinnye és a többi finomabbnál finomabb falatok. Nem csoda, hogy ezek nagyon kapósak voltak. Az eladók is elégedettek voltak a forgalommal:

Az oldalt írta és szerkesztette: Szabó László ....................................................................... Vissza a fő oldalra