18. Kerületi Hírek

Keresés


A tartalomhoz

Ünnepség és koszorúzás

Március tizenötödikei ünnepség és koszorúzás
Pestszentimrén március 11-én tizenhét órakor rendezték meg a március tizenötödikei ünnepséget és koszorúzást a Református Templomkertben a Vasvári Pál kopjafánál. Az ünnepséget a XVIII. Kerületi Önkormányzat szervezte, de szép számban jelen voltak a Vasvári Pál Polgári Egyesület tagjai is - élükön Bauer Ferenc és Tóth Kálmán társelnökökkel.
A Himnusz elhangzása és egy rövid köszöntő megnyitó beszéd után az ünnepi beszédet
Dr. Csikány Tamás hadtörténész tartotta, aki a Vasvári kopjafánál kiemelte Vasvári Pál személyét beszédében. Közreműködtek a a Pestszentimrei Ady Endre Általános Iskola diákjai.
A városvezetők részéről jelen voltak
Dr. Lévai István Zoltán és Galgóczi Zoltán alpolgármesterek, Dr. Molnár Ildikó címzetes főjegyző, Dr. Pilcsák Csaba József, a XVIII. Kerületi Kormányhivatal helyettes vezetője, Minyóczki Árpád rendőr alezredes, a XVIII. kerület Kapitányság új vezetője, többen is az önkormányzati képviselők, valamint a pártok, civil zervezetek vezetői közül, akik megemlékező koszorúikat is elhelyezték az emlékműnél.
Ez alkalommal erdélyi vendégek is jelen voltak Körösfőről, akik koszorúztak is:
Péntek László alpolgármester és Bódis László, a 216. június 5-i helyhatósági választások RMDSZ polgármesterjelöltje.
Az ünnepség különleges vendége volt
Perjés Klára, a Kossuth Rádió volt főszerkesztője, a Karc FM 109.9 Rádió riportere.
Az ünnepség a Szózat eléneklésével ért véget.

FOTÓGALÉRIA

VIDEÓ

Az oldalt írta és szerkesztette: Szabó László ...................................................... Vissza a fő oldalra