18. Kerületi Hírek

Keresés


A tartalomhoz

Változások a közlekedésben

Változások a közlekedésben a húsvéti ünnepek és a tavaszi szünet idején
"A három napos húsvéti hétvége változásokat is tartogat az útra kelők számára. A húsvéti körmenetek miatt lezárásra, míg a hétfői ünnepnap kapcsán menetrendváltozásra is készülni kell a fővárosban közlekedőknek.
Közúti közlekedés
A húsvéti hétvégén több helyen kell számítani forgalomkorlátozásokra.
Az
I. kerületben, a Batthyány téren a Szent Anna templom előtti útpályán szombaton kb. 20 óra és 20:30 között kell forgalomkorlátozásra számítani a körmenet miatt.
A
II. kerületi Törökvész úton a Vend utca és az Eszter utcai körforgalom között szombaton 19:15 és 19:45 között körmenet miatt zárják le az úttestet. Ugyancsak a II. kerületben, a Margit körúton a Fekete Sas utca és a Keleti Károly utca között és a Budai László utca és a Rómer Flóris utca útvonalon halad a körmenet 22 és 23 óra között.
A
XI. kerületben a Villányi úton és a Balogh Tihamér utcában 19:30 és 20:30 között kell forgalomkorlátozásokra számítani körmenet miatt.
A
XVIII. kerületben, a Pestszentlőrinci Főplébánia húsvéti körmenete szombaton 21 óra 30 perc és 22 óra között halad majd a Batthyány Lajos utca - Haladás utca - Wlassics Gyula utca - Fürst Sándor utca útvonalon. A menet idején az érintett utcákat teljes szélességükben lezárják. A forgalomkorlátozás érinti az erre közlekedő 182-es, 184-es és 198-as jelű buszokat is, amelyek ebben az időszakban nem állnak meg a Wlassics Gyula utcai megállóban.
A
XIX. kerületben, Kispesten a Posta köz - Kisfaludy utca - József Attila utca - Fő utca útvonalon halad egy körmenet, emiatt szombaton 19.30 és 21 óra között kell korlátozásokra számítani. Ugyancsak Kispesten, a Vas Gereben utca - Mészáros Lőrinc utca - Jahn Ferenc utca - Áchim András utca útvonalon szombaton 21.45 és 22.30 között kell forgalomkorlátozásokra számítani.
Húsvétvasárnap, április 8-án várhatóan 10:15 és 11 óra között a Kövi Szűz Mária Plébánia körmenete miatt a Szentendrei út belváros felé vezető irányában, a szélső sávban és a Köles utcában forgalomkorlátozás lesz.
Valamennyi helyszínen a rendőrség biztosítja forgalom irányítását.
Megállási tilalom lép életbe a
XIII. kerületben, a Lehel téri templom előtti parkolóban és szervizúton április 6-án, pénteken 13 és 16 óra között, valamint április 7-én, szombaton, 17.30 és 22.30 között.TömegközlekedésA budapesti közösségi közlekedés járatai a húsvéti ünnepekkor és azt megelőző napokon, a diákok tavaszi szünetének idején nem a megszokott iskolaidei menetrend szerint járnak. A tavaszi szünet április 5-én kezdődik, ezért 5-én, csütörtökön és 6-án, pénteken a tömegközlekedés járatai az egyébként nyáron megszokott, iskolaszüneti menetrend szerint közlekednek. Azoknál a járatoknál, ahol nincs külön menetrend a tanítási szünetek idejére, ott a normál munkanapi rend szerint közlekednek a járatok. A menetrendek az interneten, a BKV honlapján és a megállóhelyeken is elérhetők.
Húsvét napjain, így április 9-én, Húsvéthétfőn a járatok az ünnepnapokon érvényes menetrend szerint közlekednek, tehát például áruházi járataink a zárva tartó létesítményeket nem érintik. Amelyik járatunknál nincs ilyen speciális megjegyzés feltüntetve a menetrendben, ott a munkaszüneti napi, illetve hétvégi menetrend lesz érvényben.
A Budapesti Közlekedési Központ célja, hogy a forgalomkorlátozások idején is a lehetőségekhez mérten zavartalan legyen a forgalom. A közlekedők megértését és türelmét kérjük és köszönjük az esetleges kellemetlenségek miatt.
Minden budapesti közlekedőnek ezúton is kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk!"

Budapesti Közlekedési Központ/MTI/hirek18.hu .............................................................................. Vissza a fő oldalra