18. Kerületi Hírek

Keresés


A tartalomhoz

Adventi gyertyagyújtás

Adventi gyertyagyújtás Pestszentimrén
Advent első vasárnapjának előestéjén, november 26-án nem sokkal 17 óra után a mintegy két-háromszáz fős ünneplő közönség közé vegyülve megjelent Dr. Lévai István Zoltán alpolgármester is, és a helybéli felekezetek lelkészei Pestszentimre Hősök terén (a hajdani Patika téren), ahová a rendező civil szervezet, az Együtt Pestszentimréért Egyesület, hívta hagyományteremtő, az advent kezdetét együtt ünneplő szándékkal a lakosságot. Az ünnepség fénypontja maga a fény volt. A katolikus plébános, Gödölle Márton, a téren emelvényre elhelyezett adventi kuszorúban lévő négy gyertya közül meggyújtotta az elsőt, ezzel jelt adva arra, hogy az adventi időszak elkezdődött.
Az összejövetelt
Dunavölgyiné Lipokatich Margit, az EPE vezetője nyitotta meg. Ezt követően a helyi egyházak - Gödölle Márton katolikus, Háló Gyula baptista és Orbán Kálmán református - lelkészei mondtak beszédet, Gödölle Márton pedig meggyújtotta az adventi koszorú gyertyáját.

Az adventi gondolatok meghallgathatók.

Írta: vivere ............................................... Vissza a fő oldalra

Beszédek (elhangzásuk sorrendjében) a Hősök terén 2011. 11. 26-án az adventi koszorú gyertyagyújtásakor

- Dunavölgyiné Lipokatich Margit Köszöntő (Együtt Pestszentimréért Egyesület)
- Gödölle Márton katolikus plébános
- Háló Gyula baptista lelkész
- Orbán Kálmán református lelkész

A gyertyagyújtási ünnepségen készült fotók