18. Kerületi Hírek

Keresés


A tartalomhoz

Diák ENSZ konferencia

Diák-ENSZ konferencia kezdődött Budapesten
Húsz ország több mint 400 diákjának részvételével kezdetét vette a Budapest International Model United Nations, azaz BIMUN konferencia. Az Eötvös József Gimnázium által szervezett nemzetközi fórum célja az, hogy a fiatalok számára modellezze az ENSZ munkáját, és ezen keresztül új kultúrákat és álláspontokat mutasson be számukra. Az ünnepélyes megnyitón részt vett Csomós Miklós főpolgármester-helyettes.
"Mi, magyarok 1990 óta élhetünk demokráciában. Azért, hogy a világban béke és szabadság legyen, az egyik legfontosabb feltétel az, hogy az emberek megértsék egymást, és képesek legyenek az együttműködésre. A BIMUN ennek a feltételnek mindenben eleget tesz. Itt minden biztosított ehhez, új embereket ismerhetnek meg, más kultúrákat, más világképeket, mindezt úgy, hogy közben együttműködnek. A másik fél elfogadása az alapja annak, hogy az itt megjelent diákok a jövőben is kiálljanak majd a béke, a demokrácia és az emberi méltóság érdekében" - mondta Csomós Miklós. Az oktatásért felelős főpolgármester-helyettes üdvözölte a házigazda Eötvös József Gimnázium munkáját. Kiemelte, külön öröm, hogy a rendezvény a Fővárosi Közgyűlés dísztermében van, amelyet az egykori Eötvös-diák, Steindl Imre tervezett.
Az elmúlt évtizedekben a Model United Nations népszerűsége folyamatosan nőtt, és mára már több száz konferenciát rendeznek több millió résztvevővel évről-évre. Számos nagyváros adott otthont a rendezvényeknek, döntő többséggel az Amerikai Egyesült Államokban és Európában. Az Eötvös József Gimnázium harmadik alkalommal szervezője a BIMUN-nak, rajta kívül hat hazai gimnázium vesz részt a rendezvényen.
hirek18.hu/MTI ÖS................................................... Vissza a fő oldalra