18. Kerületi Hírek

Keresés


A tartalomhoz

Fergeteges Utcazene Fesztivál

Fergeteges Utcazene Fesztivál Pestszentimrén
Ahogy hirdették és ahogy hirdettük, április 27-én délután a Perge Épker Áruház parkolójában meg volt a kirakodó vásár és a fesztivál. A lakosság érdeklődő része meg is jelent - aki eljött, nem bánta meg, mert emlékezetes fellépést is láthatott, hallhatott.
A félhivatalos és műkedvelő előadók között - az eredeti műsort kiegészítve - láthattuk és hallhattuk országgyűlési képviselőnket, alpolgármesterünket, Kucsák Lászlót is. Már az is nagy meglepetést idézett elő a közönség soraiban, hogy felment a színpadra és a mikrofonhoz lépett. De amikor végighallgatták az emberek az előadását, nagy tetszésnyilvánítással tapsolták meg a kiváló orgánummal és nagyszerű előadói készséggel rendelkező városatyát.
A közönség soraiban egyébként még más városvezetőket is felfedezhettünk, mert jelen volt Csabafi Róbert önkormányzati képviselő, Pestszentimre Részönkormányzat elnöke és Bauer Ferenc önkormányzati képviselő, a Pestszentimre Részönkormányzat alelnöke is.
A rendezvény fő szervezőjét, Perge Lászlót szintén a helyszínen találtuk. Őt sikerült is szóra bírnunk.
Nyilatkozata a videóban megtalálható.
vivere ............................................................... Vissza a fő oldalra

Javasolt megtekintési méret: TELJES KÉPERNYŐ!