Tóth-Hekkel Arany, a Krúdy Kör tagjának kiállítása, szerzői estje Seregélyesen
Seregélyesen is szép napsütés volt október 10-én. A Művelődési Házban Bödő Jánosné, könyvtárvezető fogadta a vendégeket. A kiállítás megnyitón, találkozón Nagy István, a Művelődési Ház igazgatója köszöntötte a közönséget, a vendégeket és kérte fel a polgármester - Horváth Sándor- akadályoztatása miatt Kiss Gyuláné alpolgármestert, hogy nyissa meg az estet, és köszöntse a falu szülöttét, Tóth-Hekkel Arany költőt. A szülőfaluban első alkalommal bemutatkozni, nem kis izgalommal jár. Ez a lehetőség adatott meg Tóth-Hekkel Arany festőművésznek, költőnek is, aki a nagy létszámú közönség előtt olvasta föl saját laudációját. Kezdte Madách idézettel, mintegy hitvallásként: "Mondottam ember: küzdj és bízva bízzál!" Majd a születéstől, a napjainkig megemlítette a fontosabb élet-úti állomásokat. Nekem nagyon tetszettek az első sorok után következő gondolatok: "Ötgyermekes család első szülöttje vagyok. Áll még a ház, az apai nagyszülői ház, ahol először felsírtam. Örökre magamba szívtam e hajlék és táj illatát, varázsát"... Nagyon fontos mondatok, mert a gyökerek itt, e faluban, Seregélyesen még megtalálhatók. "Áll még a ház, az apai nagyszülői ház..." Igen, ez ma is egy meghatározható pont, az emlékezésre, a múlt szépségére, vagy rossz pillanataira. Tóth-Hekkel Arany jó szívvel emlékezik vissza, és tudja, hogy e falunak, az itteni életformának sokat köszön-het, itt "szívta magába a hajlék és táj illatát, varázsát" innét tud építkezni. A többit pedig hozta a nagybetűs ÉLET.
Tóth-Hekkel Arany festőművészt, költőt Seregélyes-i Művelődési Házban Király Lajos, az Óbudán működő Krúdy Gyula Irodalmi Kör elnöke, a Magyar Kultúra Lovagja, aki maga is író, költő, műfordító mutatta be, beszélgetett a szerzővel és a beszélgetés során hangzottak el a versek, illusztrálva az átélt, megélt Élet-pillanatokat, Élet-helyzeteket. A verseket a helyi Általános Iskola tanulóiból, és a helyi Nyugdíjas Klub tagjai közül néhányan adták elő, valamint a szerző és Király Lajos, akik a VÁNDORUTAM PIRAMISA című, ez év-ben - 2014-ben - a Költészet Napjára megjelent kötetéből válogatták. A könyvet Király Lajos szerkesztette. A nagyon szép, hangulatot teremtő versek után Király Lajos beszélt a festményekről, s hogy Arany a laudációban is említette: .... "Gyermekként festőnek vagy grafikusnak készültem, de a művészet több ágával is (hegedű, ének, népi tánc) ismerkedtem. Művészeti pályán való taníttatásomat szüleim nem tudták vállalni, így "vakvágányra" kerültem. Munkában töltött éveimet hivatalnokként éltem le." Most nyugdíjasként erre is van lehetősége, hogy kibontakoztassa a festőművészi Istenadta talentumát. Mestere Ősi Kovács Imre festő-művész, a Magyar Kultúra Lovagja, Ősi Díszpolgára, akihez ma is szívesen visszajár csiszolni a festőművészi alapokat. Ma megtudtuk, hogy néptánc együttessel is fellép, ezt a régi vágyát is tudja kamatoztatni. Sőt az esten elhangzottak Erdősi Ildikó pedagógus által megzenésített versei is. Különösen nagy sikert aratott, Sír a hegedűm című megzenésített vers ahogy Erdősi Ildikó hegedűn játszotta el és Erdősi Istvánné Katalin pedig a verset mondta. Megható volt... és nagy vastapsot kapott.
Záró laudációként Kanizsa József író, költő, a Krúdy Kör titkára, a Magyar Kultúra Lovagja, Kőbánya Díszpolgára beszélt Tóth-Hekkel Arany felfedezéséről, az eddigi festőművészi, irodalmi munkásságáról. "Miszerint a festészet, a társművészet nagyon is összeforr a költészettel, amíg a festő a színekkel, addig a költő a szép szavak erejével, varázsával tud az emberi szemeken keretül hatni a szívekre. Szellemi erejével adja át a hitet, hogy így is lehet nemest, szépet, és maradandót alkotni az egyetemes magyar irodalom és képzőművészet számára." Egy szép természeti jelenségnek lehettünk tanúi, az éppen lemenő Nap pont őrá irányította a sugarait, ragyogta be Tóth-Hekkel Arany testét. Szép és rendkívüli természeti jelenség volt. (Kár, hogy a fotó nem adja úgy vissza, ahogy ez megtörtént.) Tóth-Hekkel Arany az alpolgármester asszonynak: Kiss Gyulánénak ajánlotta fel saját festményét szülőfalujának, aki a Művelődési Ház igazgatójának adta át a festményt, hogy itt helyezzék el a Művelődési Házban, ahol a falu lakosai láthatják. Az est vastapssal ért véget és majd a dedikálások, a beszélgetések még sokáig eltartott az övéi között.
Nagyon szép és megható látvány volt, ahogy lányával, Vági Hajnalkával, és Arany testvérével, Hekkel Erzsébettel. Az unokahuga, Tóth Magdolnával, a rokonságból: Dancsa Imrével és feleségével, Agócs Katalinnal. Általános iskolai tanító nénijével: Kovácsné Erzsike nénivel, a szülői ház tulajdonosával: Császár Lajossal és családjával, volt osztálytársai, népi táncos társai, barátai, valamint a falu lakói gyűrűjében hosszasan beszélgettek.
A találkozó végén: Karkóné Lukácsi Mariann seregélyesi rajztanárnővel egyenként végignézték az alkotásokat, aki elismeréssel szólt minden egyes festményről. Azt mondta: "Visszajövök, elhozom a tanítványaimat magammal és megmutatom nekik is e gyönyörű tárlatot"!
Az esten közreműködtek: Székesfehérvárról Erdősi Ildikó pedagógus, aki énekkel, hegedűn, gitáron Arany verseiből, saját megzenésítésével előadott
művekkel színesítette, emelte az est hangulatát. Közben szintén székesfehérvári versmondók által átfogó képet kaptunk Arany költészetéből:
Erdősi Istvánné Katalin, Solymosiné Nánási Ilona és Pap Valéria tolmácsolásában. Sipos Mari költőnő saját, Arany születésnapjára írt versét mondta el. A seregélyesi Nyugdíjas Klub részéről: Zöllei Józsefné, Sándorné Magdika, az általános iskolából: Győri Dominika mondott el egy-egy verset a költőnő verseiből.
......................................................................................... Tudósító: Kanizsa József
Tóth-Hekkel Arany verse
Hol bölcsőm ringott
szülőfalumra emlékezem
Sietve mennék haza, de nincs már hova,-
Emlékek özöne morajlik, szépítik életem.
Roskadásig teli szívvel visszavágyom...
Eliramló múltam vulkánként perzseli énem.
Gerlék turbékolása, gólya és fecskefészkek,-
Ékes bölcsőm ringó szent helye visszavár,-
LYukas óráim könnyfátylán át bújok hozzá!
Elrepít a vágy, s visszhangzik gyermek énem,-
Semmivé lett minden, kietlenül áll a házunk.
A szülőházam felé kanyarodva: gondolatim'
Derűssé válnak. De jó lenne? - klott gatyába az
Ypszilon keresztnél leülni, s várni az érkezőt.
Út, mely egykor a boldogság szöglete volt,-
Túl a kertek alatt állt későbbi kicsi tanyánk...
Hol bölcsőm ringott, az Ady hatvanegyben,
Ahol születtem,- egy utcával állott lentebb!
Tétován állok meg kapujánál, ha arra járok,-
Várva, talán új gazdája észrevesz és kijön.
A régi udvart keresem könnyezőn, hiába...
Nem lelem a régit, fojtogató ez az érzés.
Enyhíti fájdalmam, hogy áll még a ház,-
GYermekéveim emléke falain csordogál...
SZerető szívemen örökös honvágy ül,-
Álmaim rózsafüzérén nótacsokor csendül,-
Ma is fülembe bújik egy ósdi hegedűszó.
.......................................... (Akrosztichon vers: 1998.)