18. Kerületi Hírek

Keresés


A tartalomhoz

Margitsziget

Átadták a megújult margitszigeti szökőkutat
Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István főpolgármester avatta fel és egy jelképes gombnyomással indította el hétfőn, 2013. június 1-én, a Margitszigeten a felújított szökőkutat.
Az elmúlt években a jogviszonyok nem tették lehetővé nagy ívű tervek kidolgozását, mostantól azonban ennek a korszaknak vége, mert a kabinetnek és a főváros vezetésének az a célja, hogy a Margitsziget a gondatlanság szigetéből a gondtalanság szigetévé váljon - mondta a kormányfő, utalva arra, hogy a parlament döntése értelmében a Fővárosi Önkormányzat közvetlen irányítása alá kerül a sziget. Mint fogalmazott, Tarlós István főpolgármesternek és munkatársainak nemcsak a város működtetésének mindennapi nehéz gondjaival kell megküzdeniük, hanem a rájuk maradt örökséggel is. A múlt bajainak orvoslásán túl azonban a városvezetésnek - a kormánnyal együttműködve - meg kell teremtenie az előrelépés feltételeit is, hiszen sikeres főváros nélkül nincs sikeres Magyarország sem - hangsúlyozta Orbán Viktor.

Felidézte a Budapest 21 szerződést, amelynek célja, hogy Budapestet a 21. század nagy fővárosai közé emelje. "Haladunk: Budapesten ma újra toronydaruk emelkednek" - mondta, megemlítve például a Fradi-stadion újjáépítését, a Várbazár felújítását, az Erkel Színház újranyitását, a Budapest Music Center megnyitását és a Magyar Tudományos Akadémia Wigner Fizikai Kutatóközpontjában létrejött beruházást. Emellett előkészítés alatt van a Nemzeti Olimpiai Központ építkezése, elkészültek a tervek a 2021-es úszó-vb megrendezéséhez szükséges vízi létesítményekről, továbbá készülnek a Normafa, a Népliget, valamint a városligeti múzeumi negyed tervei, és "közel kerültünk egy új kongresszusi központ megépítéséhez is" - sorolta a miniszterelnök.

Budapesten az élet ma már nem csak a túlélésről szól, hiszen európai léptékű beruházások zajlanak - emelte ki. Orbán Viktor úgy véli, ez annak köszönhető, hogy ellentétben a korábbi évekkel, amikor a főváros "folyamatos bunkerharcot folytatott", most, húsz év után végre akar és képes is együttműködni Budapest és az ország vezetése.

A főváros közönsége szereti, és a magáénak érzi a Margitszigetet, amelynek bejáratát 1962 óta ékesíti szökőkút - mondta Tarlós István főpolgármester az ünnepélyes átadáson. Szerkezetét többször fölújították, "nem mindig szerencsésen". Mindez természetesem már a múlt, hiszen Budapest Önkormányzata az elmúlt évben elhatározta a Margitsziget revitalizációját. Ennek első állomása az újjávarázsolt szökőkút és annak környezete - hangsúlyozta a főpolgármester. Európai viszonylatban a legnagyobbak közé tartozik a margitszigeti: 35 méter átmérőjű, több mint ezer négyzetméter a vízfelülete, mintegy 400 köbméter vizet tartalmaz, és mostantól szebb és látványosabb, felveszi a versenyt még az európai éllovas barcelonaival is - ismertette Tarlós István.


Budapest tavaly határozta el a Margitsziget revitalizációját, amelynek első állomása az újjávarázsolt szökőkút és annak környezete - mondta, megjegyezve, hogy a létesítmény újjáépítéséhez több száz millió forintos támogatást biztosított a kormány.

Tarlós István beszéde
Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Hölgyeim és uraim!
Ahol most vagyunk, néhány hete megtapasztaltuk a víz erejét. Régóta tudjuk, a víz ütni, de éltet és simogatni is képes. Most azért jöttünk, hogy megcsodáljuk szépségét. Több mint száz éve már, hogy ez a természeti remekmű, a Margitsziget, a szárnyhíd felépülése után a budapestiek számára könnyen bejárhatóvá lett. Híre persze jóval korábbi, és varázsa a középkor után is fennmaradt, sőt, nőttön nőtt. A kufsteini fogságból hajóval hazaszállított Kazinczynak például külön kikötése volt, hogy a Duna vizében a Margitsziget lankás partjainál megfürödhessen.
A főváros közönsége szereti, és a magáénak érzi a Margitszigetet, melynek bejáratát 1962 óta ékesíti szökőkút. Szerkezetét többször fölújították, nem mindig szerencsésen. Mindez természetesem már a múlt, hiszen Budapest Önkormányzata az elmúlt évben elhatározta a Margitsziget revitalizációját. Ennek első állomása az újjávarázsolt szökőkút és annak környezete.
Külön köszönetet szeretnék mondani Miniszterelnök úrnak, mert a margitszigeti szökőkút újraépítése a kormány által biztosított több száz millió forint támogatással valósulhatott meg.
Az utóbbi időkben szerencsére több ilyen terv is valóra vált. Új járművek, létesítmények átadása is jelzi, hogy a kormány és a főváros között harmonikus az együttműködés. Körültekintően és erőnkhöz, lehetőségeinkhez képest haladunk. Igaz, ez eddig a külvilág számára érzékelhető módon elsősorban rendkívül nehéz hagyatékok eltüntetését, az elhanyagolt járműpark pótlását, meghökkentő szerződések korrekcióját, beruházások befejezését jelentette, de biztos vagyok benne, hogy jó úton járunk.
A szökőkútra szánt pénz is jó helyre került. Újraépítettük: szebb és látványosabb lett. A 35 méter átmérőjű, több mint ezer négyzetméter vízfelületű, mintegy 400 m3 vizet tartalmazó szökőkút európai viszonylatban most a legnagyobbak közé számít. Mostani pompájában a víztükör is egységesebbé és tetszetősebbé vált. Néhány napja láttam az európai éllovasnak számító barcelonai párját - esténként ezrek gyűlnek mellé - és mondhatom, mától legalább is felvesszük vele a versenyt. A korábbinál jobb a kút megközelíthetősége is. Az átépítés mellett fontos szempont volt a környezet alkalmasabb és esztétikusabb kialakítása, hiszen a gyepfelületen elhelyezkedő látvány sok turistát vonz, ezért a most elhelyezett új utcabútorok az ő kényelmüket is szolgálják. Biztos vagyok benne, hogy a víz látványa és a zene szemet és szívet gyönyörködtető lesz, örömére szolgál majd a budapestieknek és a vendégeknek. Remélem, akárcsak Barcelonában, itt is százak, tán ezrek szórakoznak majd minden alkalommal a partján, és a fiatalok egyik legkedveltebb találkahelyévé is válik. Vigyázzunk rá!

Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Kedves Barátaim!
Nehéz napok sodrában jó érzés megállni, és egy kicsit gyönyörködni abban, ami szép és becses. Azt hiszem, ez a tiszta szándék vezette azokat is, akik a margitszigeti szökőkutat újjávarázsolták. Hétköznapi szóhasználattal: tervezték és építették. Hálás köszönet a Ganz-Hydro Kft. és a fővárosi kertészeti vállalat mérnöki irodájának, tervezőknek, kivitelezőknek, mindenkinek, aki a kút, a hozzá kapcsolódó rózsakert, a szép környezet kialakításában részt vállalt.
Kívánom és remélem, hogy sokáig így marad, sőt az élményszerzés lehetőségei folyamatosan bővülni fognak. Már felújítottuk a sziget híres víztornyát és a szabadtéri színpadot. És mindez folytatódik. Vannak, akik máris el akarják rontani, nemcsak a mi örömünket, de az Önökét is. A Margit-sziget einstandolásával, magánosítással, a szerencsejáták - , játékkaszinó idetelepítésének lázas víziójával riogatják a közvéleményt. Mindez hazugság. Budapest főváros önkormányzata a kormány egyetértésével és támogatásával csakis a közjó érdekét kívánja szolgálni. A közelmúltban elkészült és az interneten már hetekkel ezelőtt közzétett fejlesztési tervekben a Margitsziget teljes csatornázását, a lóvasút kiépítését, elektromos buszok beszerzését, közvilágítás kiépítését, a Palatinus fejlesztését, sportpályák felújítását és bővítését, a Danubius hajósegylet új létesítményének felépítését, ingyenes Wifi-hálózat létrehozását, játszótér-, és útépítéseket, a Japánkert teljes felújítását, a futópálya felújítását és bővítését, utcabútorok telepítését, a zenélőkút felújítását, a kisállatkert, ivókutak fejlesztését, szobrok rendezését és telepítését, öntözőhálózat kiépítését, díszkivilágítást, térfigyelő kamerarendszer kiépítését tűztük ki célul. Mindenesetre most élvezzük azt, ami már megvalósult!
A Margitsziget nagy rajongója, Arany János írja egyik legszebb versében: "áttörve az égbolt, s rét mezein, vegyül árny- és fényfolt." Ez az a hely, ahol állunk. A főváros egyik ékköve, amely mindenkié, s az is marad. Az új szökőkútban, a szép zenei kísérettel a víz most nem csak látvány, hanem játék és öröm. Hozzágondolom, megnyugvás és bizalom is. Sok szép órát, napot évet kívánok mindehhez a budapestieknek és a turistáknak egyaránt.

Az eddig a XIII. kerülethez tartozó sziget közvetlen fővárosi irányításáról szólva a főpolgármester kijelentette: vannak, akik a Margitsziget "einstandolásának", kaszinó idetelepítésének víziójával riogatják a közvéleményt, mindez azonban nem igaz, mert a Fővárosi Önkormányzat a kabinet támogatásával "csakis a közjót kívánja szolgálni".

Tarlós István megemlítette a főváros fejlesztési terveit: a Margitsziget teljes csatornázását, a lóvasút kiépítését, elektromos buszok beszerzését, közvilágítás kiépítését, a Palatinus fejlesztését, sportpályák felújítását és bővítését, a Danubius hajósegylet új létesítményének felépítését, ingyenes wifi-hálózat létrehozását, játszótér-, és útépítéseket, a Japánkert teljes felújítását, a futópálya felújítását és bővítését, utcabútorok telepítését, a zenélőkút felújítását, a kisállatkert, ivókutak fejlesztését, szobrok rendezését és telepítését, öntözőhálózat kiépítését, díszkivilágítást, térfigyelő kamerarendszer kiépítését tűzték ki célul.

Beszédében mind a kormányfő, mind a főpolgármester kitért a néhány héttel ezelőtti dunai árvízre, méltatva a védekezést, és azt, hogy sikerült megvédeni a Margitszigetet.

A szökőkút rekonstrukciójáról

A Fővárosi Közgyűlés a főpolgármester javaslatára 2012. június 20-án, a 1101/2012.(06.20.) számú határozatában döntött a szökőkút rekonstrukciós munkálatairól. A területet a Főkert NZrt. 2013. 01. 31-én adta át a kivitelező vállalatnak, a már meglévő szökőkút XXI. századi elvárásoknak való teljes átépítése megtörtént.

A Margitszigeti szökőkútra (és a környezetére, beleértve a Rózsakertet is) 316.535.433,Ft + ÁFA azaz bruttó 402,0 millió Ft összegben kötött a főváros szerződést. Kormányhatározat alapján 400,0 millió Ft egyszeri vissza nem térítendő állami támogatást kapott a főváros, Európai Uniós forrást nem vett igénybe.

A margitszigeti szökőkút tervezését a FŐKERT Mérnök Iroda és Beruházási Kft. iránymutatása mellett a Ganz Hydro Kft. tervezte, míg a szökőkút környezetének kertészeti tervezését a FŐKERT Mérnök Iroda és Beruházási Kft. végezte. A terület átépítése során, a tér központi terén létesülő látványszökőkút víztakarékos, visszakeringetős rendszerű vízgépészeti berendezéssel működik. A rendszer lényege az, hogy a vízkép létrehozásához szükséges nyomást, és vízáramlást a medencében tárolt víz zárt rendszerű, szivattyús visszaforgatásával állítják elő, nem pedig az ivóvízhálózat nyomásának és vízhozamának felhasználásával. Beüzemeléskor, és a higiéniai szempontokból szükséges rendszeres vízcserék alkalmával a medencéket friss vízzel fel kell ugyan tölteni, de a jól karbantartott, megfelelő szűrő és vegyszeradagoló berendezéssel ellátott modern szökőkutak akár hónapokig is működhetnek egyetlen töltésnyi vízzel, úgy, hogy a medence teljes víztartalma akár óránként többször is visszaforgatásra kerül.

A tér központi helyén található a kismértékben szerkezetileg módosított, vasbeton szerkezetű kb. 35 m átmérőjű, kb. 900 m2 vasbeton szerkezetű medence. A medencében 30 cm, 50 cm és 70 cm vízmélységet terveztek, így összesen kb. 400 m3 víz található a medencetérben. A medencében egy, Magyarországon egyedülálló vízképet létrehozó, a vízfelületből programszerűen "fellövellő" vízkép betervezését határozták el, melyek - mivel frekvenciaváltókkal szabályozzuk a szivattyúkat - akár állandó dinamikus, változó mozgásban is lehetnek, a betervezett gyorszárású mágnesszelepek programozott ki-bekapcsolgatásával. A körgyűrűkbe betervezett 196 db telesugár fúvókák egyszerre maximum 4-10 m magas vízoszlopot képesek létrehozni, de mivel a fúvókák alá beépített speciális gyorszárású mágnesszelepekkel egyenként szabályozhatóak, így csak a programban meghatározott időközönként működnek egyszerre. A vízjáték beállítását a programozással lehet változtatni.

Az inox osztócsövek a medence vasbeton alaplemezében, míg a mágnesszelepek és a vízalatti lámpatestek a biztonságos elhelyezés érdekében ráccsal fedett technológiai "süllyesztékekben" kerültek beépítésre. A szökőkút mellett tervezett villanyoszlopon került elhelyezésre egy szélérzékelő berendezés, melynek jeleire (szélerősség változás) a szökőkút vízoszlopmagassága automatikusan változik. A fúvókák tövébe egyenként 1 db, összesen közel 250 db LED lámpatestet terveztek be, melyek biztosítják a vízsugarak megvilágítását, az energiahatékonyság miatt LED-es világító egységekkel.

A vállalkozó szerződése 8 zenés vízjáték programozását tartalmazza, van arra is lehetőség, hogy a későbbiekben tetszés szerinti zeneszámok kerüljenek a programba. A margitszigeti szökőkút zenéi:
1. Vivaldi: Négy évszak - Tavasz
2. Simon és Garfunkel: Cecilia
3. Verdi: Nabucco - Rabszolgakórus
4. Creedence Clearwater Revival: Who'll Stop The Rain
5. Brahms: Magyar Táncok 1. tétel
6. Shadows: Kon-Tiki
7. The Rolling Stones: Let Me Down Slow
8. Andrea Bocelli: Time To Say Goodbye

A margitszigeti szökőkút zenéi napi bontásban:
1. Délelőtt 10.30 - 4 dal
2. Délután 17.00 - 4 dal
3. Este 18.00 - teljes blokk
4. Este 19.30 - 4 dal
Este 21.00 - teljes blokk

hirek18.hu/MTI ÖS ................................................................................................................................................... Vissza a fő oldalra