18. Kerületi Hírek

Keresés


A tartalomhoz

Operettgála

Újévi Operettgála Zuglóban a Stefánia Palotában
2012. január hetedikén 11 órakor kezdődött a zuglói Stefánia Palotában az újévi Operettgála Hangverseny.
A 484 férőhelyes színházi termet jóformán teljesen megtöltötte az ünneplő közönség. Bizonyára mindenki úgy könyvelte el, hogy igazán sikeres, jól válogatott műsort, a zenekar és a fiatal művészek által pedig nagyszerűen előadott produkciókat látott, hallott.

A gála házigazdája, Csúri Ákos név szerint is köszöntötte a városvezetőket: Dr. Papcsák Ferenc polgármestert, Rozgonyi Zoltán és Dr. Ferdinandy István alpolgármestereket. Köszöntése szólt még a képviselőtestület tagjainak, az önkormányzat osztályvezetőinek, az intézmények vezetőinek, a zuglói közélet, kultúra és sport képviselőinek és a kerületben lévő nagykövetségek képviselőinek, de szólt minden meghívott és jelen lévő zuglói lakosnak is. Azután bemutatta a Zuglói Filharmónia - Szent István Király Szinfónikus Zenekart és karnagyát, Záborszky Kálmánt, továbbá a fiatal szólista művészeket: Geszthy Veronikát, Bódi Barbarát, Turpinszky Bélát és Szabó Dávidot.
Majd felkérte a polgármestert az ünnepi beszéd megtartására.

A polgármester megköszönte, hogy a vendégek elfogadták a Zuglói Önkormányzat meghívását.
Köszöntötte a nagykövetségek: Kóreai Köztársaság, Svájci Állam, Román Köztársaság megjelent képviselőit és a történelmi egyházak megjelent képviselőit. Kijelentette: ..."hit nélkül elég nehéz lenne azt a munkát elvégezni, ami ránk vár ebben az esztendőben is"...
Hangsúlyozta, hogy nem hagyományos lesz a köszöntője, kerülni akarja a szóvirágokat. Látható a minden napokban, hogy az ország nem egyszerű helyzetben van...
Két dologról kívánt beszélni: az egyik a parlamenti munka és az ország helyzete, a másik pedig saját otthonuk, Zugló.
A beszéd teljes terjedelmében meghallgatható az "Operettgála videók (1. rész)" videóban.

Hasonlóan meghallgatható Csúri Ákos értékes műsorvezetése és meghallgathatók, megtekinthetők a gálán készített videó-részletek, videómontázsok.
Írta: vivere ............................................................................................ Vissza a fő oldalra

Videó: vivere