18. Kerületi Hírek

Keresés


A tartalomhoz

Sikeres állásbörze

Malévesek a sikeres állásbörzén
Április 12-én délelőtt 10 órakor - az előzetes híreknek és a nyilvános meghívóknak megfelelően - a pestszentlőrinci Rózsa Művelődési Házban megnyílt a MALÉV Információs Nap és Állásbörze. A megnyitóra több száz fő érdeklődő érkezett. A bejáratnál várakozniuk kellett az embereknek, hogy be tudjanak jutni. A zsúfolásig megtelt előtérből fokozatosan jutott tovább a tömeg a nagy (színházi) terembe, de az oldalsó kisebb teremben is sokan helyet foglaltak. A kiállítók - több, mint 20 intézmény és cég - információkkal, összesen mintegy 600 munkahellyel álltak a látogatók rendelkezésére. Asztalokat, székeket helyeztek el, így kényelmesen tudtak tárgyalni az érdeklődőkkel. Csaknem minden kiállító laptopokkal, nyomtatott ismertetőkkel is felkészült a segíteni akaró tárgyalásokra. Még a karzatokon is személyes megbeszélések folytak az ott elhelyezett asztalok mellett. A levegőben benne volt a segíteni akarás. Segíteni a MALÉV megszűnésével az egyik napról a másikra állás nélkül maradt embereknek. Közvetlenül a MALÉV-tól 1.200 embert küldtek el, míg az óriás-vállalattal kapcsolatban lévő cégektől további 2.000-3.000 fő veszítette el munkahelyét.
A felmérések szerint az állástalanokká váltak 1/3 része XVIII. kerületi lakos, 1/3 része a főváros más kerületeiben él, míg 1/3 része Pest megyei.
A rendezvény szervezői voltak:
Budapest 18. Kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata,
Városgazda 18. kerület Nonprofit Zrt és
Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központ.

Az összejövetelt
Ughy Attila polgármester, országgyűlési képviselő nyitotta meg.
Beszédének elején kijelentette: nagyon sok állás megszűnt a 18. kerületi régióban a MALÉV megszűnése miatt. Ez nem csak kerületünket érinti, hanem a főváros DK-i részének egészét. Az után megköszönte a Kormány Hivatalnak és a térségi önkormányzatoknak a segítségét, hogy kezdetek óta részt vettek a mai nap és ennek a dolognak a megszervezésében. "Az segít igazán, aki gyorsan segít! Fél év múlva, 3/4 év múlva ezeknek a rendezvényeknek sokkal kevesebb létjogosultsága lenne. Segíteni akarunk abban, hogy az emberek el tudjanak helyezkedni" - mondta. Konkrétan most mintegy 600 munkahelyet ajánlanak fel a kiállítók, de teljeskörű segítség nyújtásra is törekszenek: életstílusban, képzésben és pályázati lehetőségekben. Hosszabb távon szeretnének segíteni: amíg meg nem oldódnak a munkavállalási gondok. Hétről-hétre ugyanebben az épületben lesz lehetőség az álláskeresőknek arra, hogy kérdéseiket megfogalmazzák. Június első hetében pedig egy ugyanilyen fórumot hoznak létre. Akkor már arról is be tudnak számolni, hány Malévos és kapcsolódó területekről lévő embernek sikerült elhelyezkednie.
A polgálmester a következő gondolattal zárta beszédét: "Azt nem tudjuk, hogy a MALÉV-ról múlt időben kell-e beszélnünk, de azt biztosan tudjuk, hogy a MALÉV munkavállalóiról és azokról, akik közvetlen környezetében éltek a légi-iparnak, mindenféleképpen jövő időben szeretnénk beszélni."

Majd
Bocsi Sándor, Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központ Darus utcai Kirendeltség kirendeltségvezetője lépett a mikrofonhoz. "Akkor tesszük meg a legtöbbet Önökért, ha egyik helyről át tudnak szállni a másikra. Ebben a dologban szeretnénk Önöknek segíteni. Az Önök élete egy útkereszteződéshez ért. Mi állunk az Önök rendelkezésére" - mondta.

Az érdeklődöknek lehetőség nyílt különböző rövid, kb. 15 perces, de praktikus előadások meghallgatására is. Ezek között szerepelt többek közt:
- a Munkaügyi Központ szolgáltatásai,
- az önéletrajzírás fortélyai,
- külföldi munkavállalás lehetőségei EU tagállamokban,
- vállalkozás indításának segítése.

Az Önkormányzat további 5 alkalommal helyszínt biztosít a Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központjának, hogy kihelyezett ügyfélszolgálatot tartson az érintettek részére a Rózsa Művelődési Házban (1181 Budapest, Városház u. 1-3.):
2012. április 19.
....... 9:00 - 12:00
2012. április 26.
...... .9:00 - 12:00
2012. május
.3. .........9:00 - 12:00
2012. május 17.
........9:00 - 12:00
2012. május 24.
........9:00 - 12:00
Írta: vivere
.................................................................... Vissza a fő oldalra



Beszédek és interjúk

Fotógaléria: vivere