18. Kerületi Hírek

Keresés


A tartalomhoz

Tárkányi Imre

Tárkányi Imre szerzői estje
volt 2015. január 8-án este Óbudán a Kéhli Vendéglőben, ahol teltházas publikum várta az est megnyitóját. Kanizsa József, a Krúdy Gyula Irodalmi Kör titkára újévi köszöntője után Tálas Ernő, a Svéd Királyi Opera tenorja "a zenei világ egyik gyöngyszemét", Schubert: Ave Maria-ját énekelte el.
Tárkányi Imre szerzői estjét
Király Lajos, a Krúdy Kör elnöke nyitotta meg. Köszöntötte a megjelenteket, név szerint is Baranyi Ferenc Kossuth-díjas költőt, azután Tárkányi Imréről, a Krúdy Kör Vers Szakosztályának vezetőjéről beszélt. Kijelentette, hogy az ünnepeltnek nem csak versei, nagyszerű humoros prózái, hanem a színészekről írt összeállításai is vannak, amelyeket több színművész is megköszönt már.
Ezek után az elnök bemutatta az est szereplőit:
Keres Emil Kossuth-díjas, Érdemes művészt, Balázsi Judit előadóművészt, Tálas Ernő operaénekest és Tárkányi Imre költőt, írót, színikritikust, aki számos kitüntetésnek a birtokosa és a Magyar Kultúra Lovagja.
Az elnök beszédében hivatkozott a 2014-ben a Krúdy Kör által megjelentetett
Utak, arcok, művészetek című, a Montázsmagazinban közzétett életútinterjúk válogatására, amelyek között Tárkányi Imrével készített interjú is megjelent. "De hát ezt sem ismerheti mindenki..." - mondta, és jöttek a kérdések egymás után, és érkeztek a válaszok.
A zuglói születésű Tárkányi Imre először gyermekkoráról, újságíró édesapjáról és félig olasz származású édesanyjáról beszélt. Beszédét úgy építette fel, hogy családi- és személyes életútját egy-egy versének, egy-egy művének felolvasásával "fűszerezte". Először - szinte bevezetésként -
Petőfi Sándornak egy Kerényi Frigyeshez írt levelét olvasta fel, amelyhez teljesen illeszkedett saját, Szeptember végén című, Petőfiről szóló novellája, amelyet Keres Emiltől hallhattunk.
Az ünnepelt író előadását nagyszerűen és rendkívül tömören szerkesztette - sokat elárult magáról. Premontrei diák is volt. A nyolc gimnáziumi évből - igaz, különböző városokban - 4 évig a szerzetesekhez járt. Azután betűszedő lett és hosszasan a Globus Nyomdában dolgozott. A katonai szolgálati idejére is kitért, megemlítve, hogy a verselést katonaként is folytatta. Az igazi kibontakozás azonban a leszerelés után következett be - visszatérve a Globus Nyomdába. Beszámolt házasságkötéséről, gyermekeiről is. Kiemelte édesanyja halálát és az ő emlékére írt
Egy régi fénykép című versét. Sokat utazott, és utazásairól szóló művei is jelentősek.

Az est eseményeit csaknem teljes mértékben megörökítettük alábbi videónkban.

Az 1980-as években a Globus Nyomda Üzemi Híradó-ját szerkesztette, amelynek 4 évig felelős szerkesztője is volt. Elhatározta, hogy a lap tartalmát a szokványos üzemi életet bemutató események leírásán túl színessé, érdekessé teszi. Ezért utazásairól úti beszámolókat és az ott készített fotókat is megjelentette. Mivel a Globus Nyomda gyártási profiljába tartozott a csomagoló-eszközök nyomtatása, így a hanglemez borítók is ott készültek. A hanglemez borítókon szereplő művészekkel - például Halász Judittal és Simándi Józseffel - interjút készített, amelyek szintén megjelentek az üzemi lapban.
1989-ben megalakult az
Amatőr Költők és Írók Szövetsége (AKISZ), amelynek titkára lett és lapot is indítottak: Kristály címmel.
1992-ben született a
KLÁRIS című folyóirat, amelynek Színházi Rovatát 2011-ig vezette. Két évvel ezelőtt - a lap 20. születésnapjára - írta a Kláris születésnapjára című versét.
Ezek után két nagyon érdekes felolvasó jelenet következett. Először a
Még nincs késő humoros jelenet két szereplővel. A női szerepkört Balázsi Judit alakította, a férfi szerepkört pedig Tárkányi Imre.
A másik jelenet, amely Liszt Ferencről szólt, az
Abbé úr címet viselte, harmadik szereplőként az abbét Keres Emil alakította.
A nagy sikert aratott jelenetek után ismét Király Lajos vette át a szót és Tárkányi Imrét terveiről kérdezte.
A válaszból megtudhattuk, hogy "egy életrajz-szerű valami" van a megjelentetés látóhatárán, amelyet 90 db fotóval - családi képek, utazási fotók és egyéb dokumentumok - akar illusztrálni a szerző. Egy másik könyv megjelentetése úgyszintén a tervek között szerepel. Ez pedig a színészekről szóló kiadványok harmadik tagjaként a már elhunyt színészekről fog szólni.
A szerzői est Király Lajos és Kanizsa József köszönet nyilvánításával ért véget.
Írta és az oldalt szerkesztette: vivere ................................................................ Vissza a fő oldalra