18. Kerületi Hírek

Keresés


A tartalomhoz

Vasárnapi Vásár

I. Pestszentlőrinci Vasárnapi Vásári Vigadalom
Minden jó, ha a vége jó! Október 9-én a Bókay Kertben megrendezték az első Pestszentlőrinci Vasárnapi Vásári Vigadalmat. A portékákat a termelők és kézművesek közel 100 sátorban mutatták be. A megnyitó 10 órakor kezdődött és az erősen borongós idő ellenére mintegy 80-100 fő érdeklődő sereglett össze. A megnyitó ünnepség közben sűrű cseppekben eleredt az eső. Az ünnepi beszédek sem tudtak zavartalanul elhangzani, esernyőket kellett elővenni az emelvényen és a vásári látogatók soraiban egyaránt. Délutánra viszont elállt az eső és elfogadható időjárás alakult ki. Úgy, ahogy Pethő Ágota főszervező, a Zöld Sorompó Környezetvédelmi és Kulturális Egyesület elnöke megnyitó beszédében - bár akkor még nem esett, csak erősen borult volt az ég - mondta: "Imádkozom a jó Istenhez: süss fel nap, süss fel nap - reméljük délutánra megjön." Köszöntötte a vásározókat, a kézműveseket és a vendégeket.
Aztán bemutatta a megjelent Dr. Ángyán József államtitkár urat. Pethő Ágota beszédének egy része hallható, látható a mellékelt videón.

Dr. Ángyán József államtitkár úr azzal kezdte beszédét, hogy rámutatott arra, hogy "a vidék jó minőségű egészséges, biztonságos, hagyományos ízekkel, hagyományos receptúra szerint készített ételekkel látta el a várost. A város pedig piacot biztosított a vidék számára, munkahelyeket teremtett, közösségeket őrzött meg.
Nem váletlenül szakadt meg a kapcsolat. Minden olyan alkalom, amely ennek az újraépítését szolgálja nagy-nagy öröm számomra".
A továbbiakban a vásárok és piacok jelentőségéről beszélt...
A beszéd megtekinthető és meghallgatható a mellékelt videón.

Dr. Lévai István Zoltán alpolgármester úr elismerését fejezte ki a vásár megszervezésével kapcsolatban. Azt mondta beszédében, hogy "ragyogó kezdeményezés, amelyet a Zöld Sorompó Egyesület felvállalt és nagyon komoly előkészítő munkával megvalósít ebben a nehéz időben."

Péntek László Körösfő alpolgármestere is köszöntötte a megjelenteket.

(A két utóbbi beszédet már szakadó esőben fák alá és épületekbe húzódva tudtuk meghallgatni.)

A műsoros előadásokat - amelyek hangulatából egy kis ízelítőt adunk alábbi videókkal - már fedett helyen tekinthettük meg.
Írta: vivere

Körösfői Rákóczi Kultúregylet fiataljai

Az itthoni fiatalok is kitettek magukért

A legfiatalabb korosztály előadása