18. Kerületi Hírek

Keresés


A tartalomhoz

Vasvári emlékház

Nyírvasvváriban Vasvári Pál Emlékház
alapkő letételi ünnepség volt április 18-án. Az ünnepséget a helyi önkormányzat a Vasváriak Vasváriért Közéleti Egyesület helyi civil szervezettel közösen rendezte. Az ünnepség szinte országossá, sőt bizonyos értelemben nemzetközi méretűre sikerült. Több település küldöttei vettek részt rajta. Többek közt jelen voltak a tiszavasváriak Dr. Fülöp Erik polgármesterrel az élen. Megjelentek az erdélyi Körösfő vezetői: Antal János polgármester, Péntek László alpolgármester, a református egyház lelkésze, Sebestyén Ákos, de népviseletbe öltözött énekesek is velük jöttek és műsort adtak. Árkosról is voltak az ünneplők között. Budapest 18. kerületéből a közeli múltban alakult Vasvári Pál Polgári Egyesület képviseletében pedig Bauer Ferenc alapító tag jött el másod magával, hogy együtt ünnepeljenek a nyírvasváriakkal.
Megjelent Dr. Simon Miklós országgyűlési képviselő is, aki a megnyitó ünnepi beszédet mondta.
Kijelentette: "Nagy nap ez a mai a település történetében". Majd azzal folytatta, hogy tanúja volt annak, hogy "a település az iskolásoktól kezdve a nyugdíjasokig egyetértett abban, hogy Vasvári Pál emlékezetét meg kell becsülni. És ez a megbecsülés nem csak annyiból kell, hogy álljon, hogy évente március 15-i ünnepségen a település és a térség hódolatát fejezi ki a forradalmárnak. Hanem konferenciát rendeztek a településen Vasvári Pál emlékezetére, és most pedig egy új emlékházat fognak építeni."
A képviselő teljes beszéde meghallgatható a mellékelt videón.

A község polgármesterének, Tóth Zoltánnak beszédéből megtudhattuk, hogy amikor 2006-ban megalakult az egyesületük, "akkor a fő céljának tűzte ki azt, hogy közösséget formáljon és ápolja Vasvári Pálnak az emlékét. Ebben egy nagyon jelentős dátumhoz érkeztünk ma el, amikor megtaláltuk azokat a forrásokat, amelyek lehetővé teszik, hogy ez az emlékház megépüljön."
2009-ben nyújtottak be pályázatot. A megvalósításhoz szükséges egy megelőlegező hitel. Ehhez az egyesületük tudta mozgósítani a település lakosságát. A hitel előfinanszírozásához szükséges összeget össze tudták gyűjteni. Támogatói jegyeket bocsátottak ki - 300 db-ot, amelyeket értékesítettek. Első sorban a nyírvasváriak vásárolták meg ezeket a jegyeket.
A polgármester teljes beszédét közöljük a videóban.

Az ünnepséget ebéd-meghívás követte, majd pedig kötetlen beszélgetésre ültek össze a Vasvári nevét tartalmazó települések, egyesületek vezetői, képviselői. Az együttműködések összehangolása volt a céljuk, amelyet megállapodással tudtak zárni.
Írta: vivere ............................................... Vissza a fő oldalra