18. Kerületi Hírek

Keresés


A tartalomhoz

Vasvári Napok lesznek

Vasvári Napok a XVIII. kerületben
A kerületi önkormányzat és a Vasvári Pál Polgári Egyesület kétnapos hagyományőrző bor- és toborzófesztivált szervez június 2-án és 3-án Pestszentimrén a Sportkastély mellett. (A részletes programot itt találja.)
Vasvári Pál aktívan részt vett az 1848. márciusi forradalomban, majd amikor a haza érdeke úgy kívánta, szabadcsapatokat toborzott, s azok vezetőjeként, őrnagyi rangban vett részt a harcokban.
1849. július 6-án Erdélyben a román felkelőkkel szembeni ütközetben vesztette életét, több száz katonájával együtt.
Emlékének ápolása céljából alakult meg Pestszentimrén a Vasvári Pál Polgári Egyesület, mely többek közt egy fesztivál keretében is szeretné elérni, hogy széles körben – elsősorban az ifjúság közt - ismertté váljon Vasvári Pál személye, tevékenysége és a hazáért vállalt áldozata.
A szervezők célja, hogy Vasvári emlékének ápolása mellett, a határon túli magyar művészeti csoportok fellépése fokozza az összetartozás érzését, és a közös gyökereket erősítse, valamint népszerűsítse a magyar kultúrát, folklórkincseket. A hagyományteremtő céllal szerveződött rendezvényen számos, zenés- és gyermekprogram várja az érdeklődőket.
hirek18.hu/MTI ÖS ......................................... Vissza a fő oldalra